-2 °C Budapest

Újra munkába állhattak - de mennyit keresnek?

Pénzcentrum
2008. március 19. 09:28

2008 januárjában az öt főnél többet foglalkoztató vállalkozásoknál, valamint a költségvetési intézményeknél átlagosan 2 millió 725 ezer fő volt az alkalmazásban állók létszáma - derül ki a KSH legfrissebb adataiból.


Újra emelkedésnek indult a nemzetgazdaságban alkalmazásban állók létszáma, s így megközelítette a tavaly novemberben mért értéket. A kedvező irányú változás a versenyszférában dolgozók növekedésének köszönhető, mivel a költségvetési szférában tovább csökkent az állomány.

A nettó átlagkeresetek tekintetében szétnyílt az olló a versenyszféra és a költségvetés bérei között. Míg a versenyszférában decemberhez képest 8,5 százalékos nettó béremelés zajlott le, addig a költségvetésben 12 százalékkal mérséklődtek a bérek az egy évvel megelőző időszakhoz képest. A versenyszféra alkalmazottai januárban átlagosan 112 868 forintot (ez decemberhez képest közel 9 százalékos csökkenést jelent), míg a költségvetésben dolgozók 159 266 forintot vihettek haza (közel 20 százalékos emelkedés decemberhez képest).


A 7,1 százalékos infláció mellett 6,8 százalékkal csökkent a reálkereset az előző év azonos időszakához képest. Hogy miért fontos a reálbéreket vizsgálni? Ez az a termékmennyiség, amelyet adott munka elvégzéséért kapott pénzünkért vásárolhatunk.


Nem szabad megfeledkezni arról, hogy a januári keresetek a közszférában a 13. havi keresetnek nem a teljes összegét, hanem csak időarányos részét, nyolctizenkettedét tartalmazták, szemben a 2007. évi bázissal. E jogcímen 2007. júniustól havi rendszerességgel előleg kifizetésre került sor, s januárban csak a fennmaradó hét havi és a januárra járó egyhavi arányos rész növelte a rendszeres keresetet.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

A bruttó keresetek tekintetében az átlagot meghaladó mértékben emelkedtek a keresetek az ingatlanügyletek, gazdasági szolgáltatások (14,8%), a kereskedelem, javítás (10,8%), az építőipar (7,7%), valamint a pénzügyi tevékenységek (7,2%) gazdasági ágakban.

HR BLOGGER
hrdoktor  |  2026.01.14 12:39
Jelentősen megnehezíti a munkába járást, ha az ónos eső síkossá és csúszóssá teszi a járdákat. Ilyen...
legacykft  |  2026.01.12 12:13
A coachingról gyakran úgy beszélünk, mint egy szakmáról. Egy szerepről, egy eszköztárról, módszertan...
laskainelli  |  2025.12.13 12:55
Sokan gondolják úgy, hogy egy kapcsolatnak magától kellene működnie. Ha igazán szeretjük egymást, ak...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
vezetoi-coaching  |  2025.11.06 13:37
Guys, plagizáltam… már ez is baj, de pláne, hogy nem is tudom, hogy történt… Oltári gáz. Ezt a damag...
NAPTÁR
Tovább
2026. január 15. csütörtök
Lóránt, Loránd
3. hét
Január 15.
A Wikipédia napja
EZT OLVASTAD MÁR?