-2 °C Budapest

Súlyos szakemberhiánnyal küzd hazánk

Pénzcentrum
2008. június 20. 10:00

Egyre több ágazat panaszkodik a jól képzett szakemberek hiányára, több dunántúli cég is toborzó körutakat szervez az ország keleti- és déli részébe. A munkaügyi központok szerint országos probléma lett a szakemberhiány, ezért a vállalkozások a regionális központok segítségét kérték a munkaerő felkutatásában - írja a Napi Gazdaság.

A dunántúli fejlesztések létszámigényeinek kielégítésére a toborzás mellett a vállalkozások is utakat szerveznek, melynek keretében lakás-, étkezési- és útiköltség támogatást kínálnak a munkásoknak. Felmérések szerint az ipari vállalatok mellett az egészségügyben és a kereskedelemben is egyre nagyobb gondot okoz a megfelelő szakmai képzettséggel rendelkező dolgozók utánpótlása.

Országosan csökkent a szlovák, az ukrán és a román vendégmunkások száma, a szakképzett magyar munkaerőt pedig elszívja Nyugat-Európa és ez tovább nehezíti a cégek helyzetét. Sok végzett fiatal nem is próbál meg helyben állást keresni, hanem a jobban fizető térségekben próbál szerencsét. A fejletlenebb régiókban nem maradt olyan munkaerő, amelyre fejlett vállalkozást lehetne építeni.

HR BLOGGER
hrdoktor  |  2026.01.14 12:39
Jelentősen megnehezíti a munkába járást, ha az ónos eső síkossá és csúszóssá teszi a járdákat. Ilyen...
legacykft  |  2026.01.12 12:13
A coachingról gyakran úgy beszélünk, mint egy szakmáról. Egy szerepről, egy eszköztárról, módszertan...
laskainelli  |  2025.12.13 12:55
Sokan gondolják úgy, hogy egy kapcsolatnak magától kellene működnie. Ha igazán szeretjük egymást, ak...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
vezetoi-coaching  |  2025.11.06 13:37
Guys, plagizáltam… már ez is baj, de pláne, hogy nem is tudom, hogy történt… Oltári gáz. Ezt a damag...
NAPTÁR
Tovább
2026. január 15. csütörtök
Lóránt, Loránd
3. hét
Január 15.
A Wikipédia napja
EZT OLVASTAD MÁR?