Az Európai Bizottság legfrissebb előrejelzése szerint az unió gazdasága csupán feleannyira fog növekedni, mint amit előzetesen vártak a jövő évtől.
A gazdasági és monetáris ügyekért felelős biztos, Joaquin Almunia úgy nyilatkozott, hogy az idei évben a várakozások szerint a GDP-növekedés idén 1,4 százalékos lesz az unióban, s 1,2 százalék az eurozónában, ami a 2006-os és 2007-es évek adatának kevesebb, mint fele. A jövőt a biztos a sötét novemberi időkhöz hasonlította.
Három tagállam esetében már ebben az évben a gazdaság csökkenésével számolnak, várhatóan ez lesz a helyzet Írországban (-1,6%), Észtországban (-1,3%), Lettországban (-0,8%), míg az Egyesült Királyság (-1,0%) és Spanyolország (-0,2%) jövőre számítat csökkenésre.
Az EU nagyobb gazdaságai számára sem jobb a helyzetet, nekik stagnálással, vagy csak minimális növekedéssel kell szembenézniük, így az idei évben már Franciaországnak, Olaszországnak, jövőre pedig Németországnak. Almunia szerint a mélypontot jövő év közepén érjük majd el, s akkortól kezdődhet meg a talpra állás. A cél pedig az, hogy minél rövidebb ideig tartson a lassulás, s ennek a munkaerőpiacra gyakorolt hatásait minimálisra csökkentsék.
Ez azonban egyelőre úgy tűnik, nehéz feladat lesz, ugyanis a piaci turbulenciák, s azok hatása a gazdasági növekedésre az uniós tagállamokban igenis komoly hatással bír majd a munkaerőpiacra is, a várakozások szerint a 2007-es 7,5 százalékos munkanélküliség jövőre 8,7 százalékra emelkedhet.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Enyhet adhat, hogy legalább az inflációval kapcsolatosan nem kell aggódni, mivel az jelenleg a kívánatos irányba halad. Jövőre az idei évi 3,9 százalékról 2,4 százalékra lassul a fogyasztói árak emelkedése, 2010-re pedig 2,2 százalékot jeleznek előre.








