Az októberi 3000 alkalmazottat érintő létszámleépítést követően szerdán újabb költségcsökkentő lépésre szánta el magát a Motorola. A mobilgyártó óriás tegnap jelentette be, hogy az idei évben további 4000 munkavállalótól kénytelenek megválni annak érdekében, hogy a vállalat meg tudja őrizni a piacon jelenleg betöltött pozícióját.

Forrás: Yahoo News
Az intézkedéstől 700 millió dolláros költségcsökkenést várnak, a tavalyi leépítésekkel együtt idén így mintegy másfél milliárd dollárral redukálhatja kiadásait a cég.
Az érintett dolgozók háromnegyede az gyártási részlegekben végezte munkáját, a fennmaradó körülbelül ezer fő az egyéb vállalat-irányítással kapcsolatos tevékenységet végző alkalmazottak körül kerül ki.
A kiadások csökkentésétől azt várják, hogy a korábban kiemelkedő eredményeket produkáló, napjainkban veszteséget termelő cég újra fellendülhet. A 2007 decemberében még 66 ezer dolgozót foglalkoztató vállalat állományi létszáma az év végére 54 ezer fő alá csökkenhet. Az elbocsátások mellett további intézkedéseket is bevezettek, ezek közé tartozik a felső vezetés javadalmazásának szűkítése is.
A harmadik negyedévhez képest 25 %-kal esett vissza a cég forgalma a negyedik negyedévben, éves összevetésben pedig 54 %-os az eladások visszaesése. Az adatok még nem véglegesek, bár a gyártó szerint az év végi karácsonyi dömping sem sokat szépít a statisztikákon. Az elmúlt években az első negyedév mindig is visszaesést hozott, ezért az évkezdet sem ad okot a hurrá optimizmusra.
JÓL JÖNNE 10 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 10 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 210 218 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 9,97%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank (THM 10,22%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Az előrejelzések szerint az iparág még nem érte el a mélypontot, a költségcsökkentő intézkedések átmenetileg azonban mérsékelhetik a cégek veszteségeit. A bejelentés hírére a vállalat részvényeinek az árfolyama 4,9 %-kal 4,11 dollárra csökkent, a papírok egyébként 70 %-ot veszítettek az értékükből az elmúlt egy évben.








