-3 °C Budapest

Kemény idők járnak HR-esekre

MTI
2010. május 25. 13:32

A válság miatt a vállalatok 44 százaléka fordít kevesebbet képzésre, oktatásra, fejlesztésre, miközben éppen ezt a területet lenne célszerű leginkább kezelni - derül ki a Garda Consulting Kft. és a Szinapszis Kft. kutatásából.

A HR Portal megbízásából készült felmérés során több mint száz vállalat körében vizsgálták, hogyan változtak a szervezeteknél a humán-erőforrás fejlesztésre (HR) fordított költségek a válság hatására.

A cégek egyharmadának nincs HR költségkerete, ahol viszont van, ott 6,5 százalékkal csökkent a személyzeti kiadásokra fordított összeg - derül ki a felmérésből.

A válaszadók közül leginkább a Budapest környéki, szolgáltató szektorban tevékenykedő mikro- és kisvállalkozások mondták azt, hogy nincs HR büdzséjük. A HR keret csökkentése jelentősebb volt az ipari, termelő vállalatoknál, a közép-magyarországi cégeknél, valamint a közepes- és nagyvállalatoknál. A vállalatoknak mindössze 13 százaléka nyilatkozott HR költségkerete növekedéséről.

A cégek 2009-ben a legtöbbet a rendezvényeken spóroltak. A megkérdezettek 56 százaléka mondta ezt, míg a bérköltségen a válaszadók 47 százaléka takarékoskodott. Több cég is csökkentette a kölcsönzött munkaerő-állomány költségét - 39 százalék -, valamint az adminisztrációs eszközbeszerzés költségeit is.

A megkérdezett vállalkozások 44 százaléka kurtította meg a képzésre, oktatásra, fejlesztésre fordított kiadásokat is, miközben ha lenne rá keret, éppen ezt a területet fejlesztenék leginkább - derült ki a kutatásból.

JÓL JÖNNE 3 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 3 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 64 021 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,68%), de nem sokkal marad el ettől az ERSTE Bank (THM 10,83%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

A szervezetek összességében 17,2 százalékkal csökkentették a képzési és tréningbüdzsét a válság előtti állapothoz képest. Mindez azt is mutatja, hogy felértékelődött a belső tréningek szerepe a külső tréningek rovására. A képzések hatékonyságát ugyanakkor a cégek 42 százaléka még soha nem mérte.

A bér- és kompenzációs rendszerek változását tekintve a felmérés szerint a cégek 32,7 százalékánál nem változott a bruttó bér összege, 36,5 százaléka növelte a bruttó fizetéseket, míg a cégek 25 százaléka csökkentette azokat. A béren kívüli juttatásokat a válság óta a válaszadók 43 százaléka csökkentette, elsősorban a hideg étkezési, kultúra és ajándék utalványok alkalmazása esett vissza.

HR BLOGGER
hrdoktor  |  2026.01.14 12:39
Jelentősen megnehezíti a munkába járást, ha az ónos eső síkossá és csúszóssá teszi a járdákat. Ilyen...
legacykft  |  2026.01.12 12:13
A coachingról gyakran úgy beszélünk, mint egy szakmáról. Egy szerepről, egy eszköztárról, módszertan...
laskainelli  |  2025.12.13 12:55
Sokan gondolják úgy, hogy egy kapcsolatnak magától kellene működnie. Ha igazán szeretjük egymást, ak...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
vezetoi-coaching  |  2025.11.06 13:37
Guys, plagizáltam… már ez is baj, de pláne, hogy nem is tudom, hogy történt… Oltári gáz. Ezt a damag...
NAPTÁR
Tovább
2026. január 15. csütörtök
Lóránt, Loránd
3. hét
Január 15.
A Wikipédia napja
EZT OLVASTAD MÁR?