Orbán Viktor szerint a jövő évi minimálbér-emelés mértéke attól függ, sikerül-e csökkenteni a munkát terhelő adókat.
A fiatalok és az idősek esetében rövidtávon nemhogy csökkennének, hanem növekednének a járulékterhek, ha a miniszterelnök által bejelentettek szerint változnának a kedvezmények. Egyedül a gyedről, gyesről visszatérő kisgyermekes anyáknál ígér a jelenlegi Start-programban biztosítottnál nagyobb járulékkedvezményt a kormány munkahelyvédelmi csomagja. A bejelentések kommunikációs szépséghibája, hogy a kormányfő és a frakcióvezető is következetesen járulékkedvezményekről beszél, miközben az idei évtől szociális hozzájárulási adóvá keresztelték át a munkáltatói tb-járulékot.
A kormányfő által hétfőn bejelentett kedvezmények jelentős része már jelenleg is létezik, ráadásul rövidtávon nagyobb enyhítés a munkáltatók számára, mint amennyit a tervezett intézkedésekkel nyernének - számol Angyal József okleveles adószakértő. A pályakezdő fiatalok (a 25 évnél, illetve felsőfokú végzettség esetén 30 évnél fiatalabbak) foglalkoztatása után jelenleg a következő kedvezményeket lehet igénybe venni:
- Alap- és középfokú végzettségűeknél a bruttó munkabér, de legfeljebb a minimálbér kétszeresének a 17 százalékával lehet csökkenteni a 27 százalékos szociális hozzájárulási adót (szocho, amely a korábbi munkáltatói társadalombiztosítási járulék helyébe lépett), vagyis lényegében 10 százalékot kell fizetni. A foglalkoztatás második évében már kevesebb, 7 százalék a kedvezmény.
- Felsőfokú végzettségűeknél összességében csak egy évig jár a kedvezmény. A foglalkoztatás első 9 hónapjában a bruttó munkabér, de legfeljebb a minimálbér kétszeresének a 17 százalékával, az utolsó három hónapban pedig a 7 százalékával lehet csökkenteni a szochót.
Eszerint az alap- és középfokú végzettségűeknél jelenleg az első évben 139 500 forint bruttó munkabérig 17 százalékos az adókedvezmény, ami 23 715 forint. A második évben ugyan csak 7 százalék, vagyis 9 765 forinttal lehet csökkenteni a közterhet, de a két év átlagában ez 16 740 forint a kedvezmény.
Orbán Viktor miniszterelnök hétfői parlamenti felszólalásában a következőket mondta: "megkönnyítjük a 25 év alattiak foglalkoztatását, és az esetükben a felére csökkentjük a munkáltatói járulékot" (sic! a kormányfő járulékról beszél, miközben az idei évtől szociális hozzájárulási adóvá nevezték át a korábbi munkáltatói tb-járulékot.) Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetőjének hétfői sajtótájékoztatóján elhangzottakból lehet arra következtetni, hogy az adókedvezményeket 100 ezer forintig lehetne alkalmazni.
A frakcióvezető MTI által idézett szavai szerint azzal, hogy a 25 év alattiaknál, az 55 év felettieknél és a képzettséget nem igénylő munkát végzőknél a munkáltatói járulékot (sic!) a felére csökkentik, az ő foglalkoztatásuk 2013-tól éves szinten 174 ezer forinttal olcsóbbá válik a munkáltatóknak. Ez utóbbi "kedvezményszint" pedig százezer forintos bér esetén igaz. Ez pedig azt jelenti, hogy az új kedvezményeket valószínűleg eddig az összegig lehet majd igénybe venni, efelett pedig a normál kulcs szerint kell adózni. Eszerint 13,5 százalék lenne a kedvezmény mértéke, ami két év átlagában 13 500 forint, szemben a jelenlegi 16 740 forinttal.
A kormányfő elmondása szerint az 55 évnél idősebbek esetében a felére csökkentenék a munkáltatói járulékot (sic!). Jelenleg az 50 évnél idősebbek után jár adókedvezmény. A Start Extra Kártyát igényelheti az az 50 évnél idősebb munkavállaló, akit az igénylést megelőzően legalább 3 hónapig álláskeresőként tartottak nyilván. A kártyát életkorra való tekintet nélkül azok is kiválthatják, akik legfeljebb alapfokú iskolai végzettséggel rendelkeznek, vagy a foglalkoztatást helyettesítő támogatásra jogosult álláskeresők. Az érintettek foglalkoztatása után az első évben, a legtöbb esetben egyáltalán nem kell szochót fizetni, mivel a kedvezmény mértéke a bruttó munkabér, de legfeljebb a minimálbér kétszeresének a 27 százaléka. A második évben 17 százalékos kedvezményt lehet érvényesíteni, ami azt jelenti, hogy 10 százalékos adót kell utánuk fizetni.
JÓL JÖNNE 3,3 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 3 300 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 70 324 forintos törlesztővel (és 100 ezer forint jóváírással) a CIB Bank nyújtja (THM 10,61%), de nem sokkal marad el ettől az ERSTE Bank 69 937 forintos törlesztőt (THM 10,83%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Vagyis bruttó 183 000 forintig az első évben 27 százalék a kedvezmény maximumösszege, ami 49 410 forint, a második évben pedig 17 százalék, vagyis 31 110 forint. Ez két év átlagában 40 260 forint.
A tervezet szerint viszont csak 13,5 százalék lenne a kedvezmény, ami a Rogán Antal szavaiból kikövetkeztethető 100 ezer forintos határral számolva 13 500 forint, ami két év átlagában is ugyanennyit jelent.
Jelenleg Start Plusz Kártya kiváltására jogosultak, akik a gyermekgondozási segély (gyes), a gyermekgondozási díj (gyed), a gyermeknevelési támogatás (gyet), valamint az ápolási díj folyósításának megszűnését követő egy éven (365 napon) belül kívánnak munkába állni, vagy akik a gyermekük egyéves korának betöltését követően, a gyes folyósítása mellett kívánnak dolgozni abban az esetben, ha még nem állnak munkaviszonyban. Az érintettek után az első évben a bruttó munkabér, de legfeljebb a minimálbér kétszeresének a 17 százalékával, a második évben pedig a 7 százalékával lehet csökkenteni a fizetendő szochót.
Vagyis bruttó 183 ezer forintig az első évben 17 százalék a kedvezmény, ami 31 110 forint, a második évben pedig a 7 százalékos kedvezmény 12 810 forintot jelent. Ez két év átlagában 21 960 forint.
A miniszterelnök bejelentése szerint a gyesről vagy gyedről visszatérő munkavállalók után az elhelyezkedést követő első két évben nem kell majd járulékot (sic!) fizetni a munkáltatónak, a harmadik évben pedig csak a jelenlegi felét. Bruttó százezer forint mellett a 27 százalékos kedvezmény 27 000 forintot jelent, ami két év átlagában is ugyanennyi.
-
Legendák a polcokon: vasárnapig akár közel féláron kaphatók a Lidl vásárlók legkedveltebb termékei
A friss vajas croissant és a Milbona kávés tejitalt november 16. vasárnapig jelentős kedvezménnyel lehet megvásárolni.
-
Nyakunkon a Black Friday, egyszer használatos bankkártyával lehet a legbiztonságosabb az online fizetés
A Gránit Bank ügyfélkörének digitális affinitását jelzi, hogy körükben az egyszer használatos kártya (EHK) használata még magasabb, az ügyfelek harmada él ezzel a lehetőséggel.
-
Három bankot is felvásárolt, most már a tőzsdére lépne a magyar közösségi bank
A Pénzcentrum Fáy Zsoltot, a MagNetbank elnökét az elmúlt évek akvizícióiról, a növekedési tervekről, közösségi bankolásról, de a permakultúrális gazdálkodásról is kérdezte.
-
4000 műtétre készülnek: nagy dobás ez a magyar magánkórháztól
A Dr. Rose Magánkórház a meglévő fekvőbetegosztályt 1500 négyzetméterrel, 2 műtővel és 22 betegszobával növelte.
-
Mától újra rendelhető a Lidl és a Tisza cipő egyedi sneakere - Sietni kell, csak 1 hétig elérhető
Az előrendelés most is kizárólag a Lidl Plus alkalmazás Click&Pick funkcióján keresztül lesz elérhető.








