-3 °C Budapest

Te meg tudnál élni napi 345 forintból?

MTI
2015. január 19. 10:32

2016-ra a világ leggazdagabb 1 százalékának kezében lesz a globális összlakosság együttes vagyonának több mint fele - közölte a szerdán kezdődő davosi világgazdasági fórum előtt az Oxfam nemzetközi szegénységellenes szervezet.

A szegénység és a társadalmi egyenlőtlenségek ellen küzdő szervezet amerikai csoportja szerint a legtehetősebbek 2014-ben a javak 48 százalékát birtokolták. 2009-ben még 44 százalék volt ez az arány, 2016-ra viszont 50 százalék fölé emelkedik az előrejelzések szerint.

Az egyenlőtlenség megdöbbentő mértéket ölt a világban - fogalmazott közleményében Winnie Byanyima, az Oxfam igazgatója, a davosi fórum társelnöke. A leggazdagabbak és a többiek közötti szakadék egyre nagyobb lesz, és ez hátráltatja a szegénység elleni globális harcot - mutatott rá. Emlékeztetett arra, hogy kilencből egy embernek nem jut elég ennivaló, és

több mint egymilliárd ember még mindig kevesebb mint napi 1,25 dollárból (345 forint) tengődik.

A világ dollármilliárdosai ötödének vannak érdekeltségei a pénzügyi és a biztosítási szektorban - írták. Az ő vagyonuk 11 százalékkal gyarapodott a tavalyi évben - derült ki a jelentésből. A gyógyszeriparban és az egészségügyi szektorban tevékenykedő milliárdosok vagyona még nagyobb mértékben, 47 százalékkal bővült.

Tavaly az Oxfam arról szóló jelentést adott ki, hogy a világ leggazdagabb 85 embere akkora vagyonnal rendelkezik, mint a bolygó lakossága szegényebbik fele - 3,5 milliárd ember - együttvéve. Ez a szám azóta 80-ra csökkent. 2010-ben még 388 volt - írta a szervezet, amely drámai változásként jellemezte a folyamatot.

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
hrdoktor  |  2026.01.14 12:39
Jelentősen megnehezíti a munkába járást, ha az ónos eső síkossá és csúszóssá teszi a járdákat. Ilyen...
legacykft  |  2026.01.12 12:13
A coachingról gyakran úgy beszélünk, mint egy szakmáról. Egy szerepről, egy eszköztárról, módszertan...
laskainelli  |  2025.12.13 12:55
Sokan gondolják úgy, hogy egy kapcsolatnak magától kellene működnie. Ha igazán szeretjük egymást, ak...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
vezetoi-coaching  |  2025.11.06 13:37
Guys, plagizáltam… már ez is baj, de pláne, hogy nem is tudom, hogy történt… Oltári gáz. Ezt a damag...
NAPTÁR
Tovább
2026. január 15. csütörtök
Lóránt, Loránd
3. hét
Január 15.
A Wikipédia napja
EZT OLVASTAD MÁR?