Óriási átszervezés az első magyarországi akkugyárban: többszáz dolgozót érint, mi lesz az üzemmel?

Pénzcentrum2025. augusztus 8. 08:44

Az SK csoport több száz dolgozót helyez át első komáromi akkumulátorgyárából a második, szintén Komáromban található üzemébe, miközben az első gyár jövője bizonytalan. Az átszervezés jogszerűen zajlik és várhatóan néhány hét alatt lezárul.

A dél-koreai vállalat tájékoztatása szerint a munkavállalók átjelentése a következő hetekben történik meg. A Vegyipari Dolgozók Szakszervezete (VDSZ) információi alapján az intézkedés több mint 500 alkalmazottat érinthet, és a folyamat a hatályos munkaügyi szabályok teljes betartásával valósul meg - írja a Telex.

Az SK-csoport a koronavírus-járvány idején két akkumulátorgyárat létesített Komáromban. Az elsőt az SK On, a másodikat az SK Battery Manufacturing (SK BM) üzemelteti. A mostani átszervezés során az SK On alkalmazottai szerződéseik jogfolytonosságával kerülnek át az SK BM gyárába. A vállalat közlése szerint a lépést az indokolja, hogy az SK BM üzemében maximális kapacitásra növelik a gépsorok kihasználtságát, ami jelentősen megnöveli a munkaerőigényt.

A cég nem közölt információt az első gyár jövőjéről. Az SK-csoport 2023 nyaráig dinamikusan növelte akkumulátor-eladásait, amelyek azonban ezt követően egy év alatt kevesebb mint felükre estek vissza. Az SK On 2024 elején Iváncsán is nyitott egy üzemet, de az értékesítés visszaesése miatt mindhárom gyárban csökkentett kapacitással működtek. A két vállalat az elmúlt egy évben összesen több mint ezer fővel csökkentette dolgozói létszámát.

Februárban már felmerültek olyan hírek, hogy az SK On bezárhatja első komáromi gyárát. Akkor a dolgozók között az terjedt el, hogy egy részüket a BM gyárába, másokat az iváncsai üzembe helyezik át. Az utóbbi végül nem valósult meg, de kisebb csoportokban folyamatosan történtek áthelyezések a BM-be, most pedig az állomány fennmaradó része is átkerül.

Az SK On komáromi alkalmazottai az év elejétől jelezték, hogy a gyárban fokozatosan csökkentik a termelést. Egyes dolgozók már júniusban az "utolsó darabok" gyártásáról számoltak be, mások bizonyos részlegek lezárásáról és a rendrakási feladatokról tájékoztattak.

Bár a vállalat nem nyilatkozott az első gyár sorsáról, több független forrás szerint a termelést teljes egészében leállítják, a gyártósorok nagy részét pedig leselejtezik. Információk szerint csak az adminisztratív, karbantartó és logisztikai feladatokat ellátó munkatársak maradnak még egy ideig az üzemben.

Korábban felmerült az első komáromi gyár eladásának lehetősége is, ami logikus lépés lenne, hiszen a gyártósorok már 5-6 évet szolgáltak, és a cég Iváncsán rendelkezik egy nagyobb és modernebb üzemmel. Újabb információk szerint azonban nem értékesítik, hanem ideiglenesen bezárják az első gyárat, hogy később korszerűbb gyártósorokat telepítsenek. Az SK az elmúlt félévben több új technológiájú akkumulátor-modellt jelentett be, és ezek sorozatgyártása részben a most kiürített komáromi üzemben valósulhat meg.

JÓL JÖNNE 10 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 10 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 210 218 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 9,97%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank (THM 10,22%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Több dolgozó is panaszkodott az átszervezések kezelésére. Az év elején futó önkéntes felmondási program keretében a munkavállalók közös megegyezéssel, egy vagy kéthavi végkielégítéssel távozhattak. Ezt sokan burkolt leépítésként élték meg, amelynek során nyomást éreztek a távozásra. Bár a program lezárult, a foglalkoztatási statisztikák szerint az SK On alkalmazotti létszáma júniusig folyamatosan csökkent, míg az SK BM-é májusig csökkent, majd júniusban enyhén emelkedett.

A vállalat közlése szerint a mostani átszervezés a dolgozók számára mindössze annyit jelent, hogy a munkavégzés helyszíne az egyik komáromi üzemből a mindössze 100 méterre lévő másikba kerül át. Az SK szerint az áthelyezett munkatársak többsége várhatóan hasonló pozícióba kerül az új gyárban.

Egyes dolgozók szerint azonban ez csak az összkép pozitív oldala. Állításuk szerint néhányaknak alacsonyabb beosztást vagy más munkakört ajánlanak fel az új helyen, ami miatt ők távozni kényszerülnek. A VDSZ tájékoztatása szerint a szakszervezet nem tud erről a jelenségről, és véleményük szerint ez csak néhány embert érinthet.

Az SK nemrég közzétett, 2025 második negyedévére vonatkozó pénzügyi adatai szerint a cég jelentősen javította eladásait és a korábbiaknál jóval kevesebb veszteséget ért el akkumulátorok értékesítésével. Az SK On-t nemrégiben összevonták másik két, eltérő szektorban működő céggel, és a konszolidált vállalat a második negyedévben már nyereséget tudott felmutatni.

Címkék:
hrcentrum, vállalkozás, gyár, dolgozók, átszervezés, komárom, akkugyár, akkumulátorgyár,