Pénzcentrum • 2022. december 12. 09:41
Újabb, idei évre szóló nyugdíjkiegészítést várnak az idősek, erre jöhet majd a 2023-as januári mérték, amit még nem árult el a kormány, a várakozás azonban 15 százalék.
A Magyar Nemzeti Bank inflációs jelentése csak december 22-én jelenik meg, a kormány pedig vélhetően az ebben közölt várható infláció alapján mondja ki a januári nyugdíjemelés mértékét. A nyugdíjas szervezetek maguk is végeznek számításokat, az előrejelzéseik alapján nagyjából 15 százalékot várnak.
A Népszavának Juhász László, a Magyar Szakszervezeti Szövetség nyugdíjas tagozatának elnöke elmondta, hogy ez az emelés biztosítaná a nyugdíjak reálértékének megőrzését, de csak akkor, ha az idei infláció még el nem számolt részére jutó emelést is megkapnák az idősek.
Mint mondta, a novemberben kifizetett nyugdíjkiegészítés, amivel együtt idén összesen 14 százalékkal emelték meg az ellátások összegét, csak augusztus végéig vette figyelembe a drágulás mértékét, mert a törvény így rendelkezik. Az ezt követően mért infláció alapján ugyanakkor a nyugdíjas szervezetek számítása szerint év végéig még az ellátások további 1-2 százalékos növekedésével kellene kalkulálni, azaz ennyi plusz emelés kellene.
Az idei pénzromlás pontos mértéket viszont csak február elején hozza nyilvánosságra a KSH – tette hozzá a Nyugdíjas Szervezetek Egyeztető Tanácsának tagja, aki januártól a NYUSZET soros elnöke lesz. A januári, 2023-ra szóló emelést pedig ehhez az idei, teljes évre érvényes mértékben növelt nyugdíjhoz kellene visszamenőleg igazítani.
JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 106 053 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,39%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,61%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Így akarják elérni, hogy februárban kapják meg pluszban az idei teles évre a plusz 1-2 százalékot, illetve ezzel növeljék szintén visszamenőleg a januári emelés mértékét is.