Több százezer magyar nyugdíjas folyamodik már ehhez a dologhoz: rengeteg plusz pénzhez jutnak vele

Pénzcentrum2025. november 20. 14:04

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) adatai szerint 2025 júliusában 294,3 ezer fő saját jogú nyugdíjas rendelkezett munkaviszonyból származó bérjövedelemmel. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai alapján 2024-ben a 65-69 évesek között 87,1 ezer, míg a 70-74 évesek közül 38,4 ezer fő dolgozott munkaviszonyban, és ezt a létszámot még tovább növeli a szövetkezeten keresztül foglalkoztatottak köre.

A megélhetés és a közösség hajtja a dolgozó nyugdíjasokat – derül ki a WHC Csoport, Magyarország egyik legnagyobb HR-szolgáltatójának adataiból. A WHC Senior üzletága szerint a nyugdíjas munkaerőn továbbra is jól megfigyelhető a lojalitás, a megbízhatóság és az állandóság, ezt a munkamorált pedig sok munkáltató tudatosan keresi, hogy a fiatalabb generációk is átvehessék.

A számokból jól látszik, hogy a nyugdíj mellett aktívak száma stabilan magas, és ez a trend a WHC Senior üzletágánál is érzékelhető, hiszen a szövetkezeti árbevétel 17 százaléka már a nyugdíjas foglalkoztatásból származik.

A nyugdíjas munkavállalók iránti igény leginkább a kereskedelemben, egyszerű fizikai munkakörökben, valamint gondnoki, kertészeti, takarítói és konyhai kisegítő pozíciókban nőtt az utóbbi időszakban. A WHC tapasztalatai szerint a nyugdíjas korosztály elsősorban az anyagi biztonság megteremtése céljából vállal munkát, de sokan a közösségi élet, az aktív életmód fenntartása vagy éppen a hasznosság érzése miatt maradnak továbbra is a munkaerőpiacon, vagy térnek oda vissza.

A lojalitás és a megbízhatóság továbbra is a legnagyobb érték

Bár az idősebbek motivációi sokrétűek, munkához való hozzáállásuk általánosan kiemeli őket a munkaerőpiac szereplői közül. A szenior korosztály tagjai jellemzően más munkamorállal érkeznek, mint a fiatalabb generációk. „A nyugdíjas munkavállalók olyan stabil, lojális és megbízható munkaerőt jelentenek, akikre hosszú távon is lehet számítani. Sokan közülük nemcsak a szakmai tapasztalatukat, hanem a munkához való hozzáállásukat is átadják a fiatalabb kollégáknak – ez pedig óriási érték a mai munkaerőpiacon” – mondta Margitics Ákos, a WHC Senior üzletágvezetője.

A WHC tapasztalatai szerint az ország minden régiójában vannak dolgozni vágyó nyugdíjasok, de Budapest továbbra is kiemelkedik: itt szeretne arányaiban a legtöbb idős korú munkát vállalni. A vállalatok is egyre nyitottabbak a szenior munkaerő foglalkoztatására, hiszen az idősebb munkavállalók megbízhatósága és tudásátadó szerepe komoly előnyt jelent számukra.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

További növekedés várható a következő években

Mivel évente több munkavállaló lép nyugdíjba, mint ahányan kilépnek az iskolapadból, a WHC Senior szakértői szerint a következő években tovább emelkedik majd a dolgozó nyugdíjasok száma. Az aktív korú munkaerő csökkenése miatt a vállalatok számára is egyre inkább létfontosságú lesz ez a réteg, különösen a nyugdíjas szövetkezeteken keresztül, amelyek mind a munkavállalók, mind a munkáltatók számára rugalmas és költséghatékony megoldást kínálnak.

A WHC Senior üzletágának célja, hogy a szenior korosztály számára valódi, hozzájuk illő munkalehetőségeket biztosítson, miközben a cégeknek megbízható, tapasztalt munkaerőt kínál. „A szenior korosztály integrálása nemcsak gazdasági, hanem társadalmi értéket is teremt, rövid- és hosszú távon egyaránt. Ezért is tartjuk kiemelten fontosnak, hogy minél több vállalat ismerje meg a nyugdíjas szövetkezetek működését és előnyeit” – tette hozzá Margitics Ákos.

Címkék:
hr, nyugdij, NAV, nyugdíjas, ksh, foglalkoztatás, munkaerőpiac, dolgozók, munkavállalók, szövetkezet,