Mélyszegénységben élő emberek bankszámláit felhasználva mosta a pénzt a gyanúsított, szökés és befolyásolás veszélye miatt előzetesbe került.
Egyetlen gól is szép summát hozott a Fradinak: milliárdokat keresett a csapat az Európa Liga-szerepléssel
Legkevesebb 3,4 milliárd forintot kereshetett a Ferencváros az őszi európai kupasorozatban. A csapat csütörtökön esett ki az Európa Ligából, de az utolsó meccsen legyőzték a Bayer Leverkusent, ami sokat hozott a konyhára.
A bejutásért és a Bayer Leverkusen 1-0-ás legyőzéséért 4,26 millió eurót (kb. 1,56 milliárd forintot) kap a Ferencváros az Európa Ligában – írta a Nemzeti Sport.
Az összeg még növekedhet: a lap szerint ebben nincsenek benne a közvetítési díjak, valamit az együttható után járó pénz - nem beszélve a Bajnokok Ligája rájátszásának nyári elérése után járó bónuszról.
A lap összesítése szerint így már minimum 3,4 milliárd forintot tehet zsebre a Fradi az őszi európai kupaszezon után.
A Ferencvárosnak a 2021-ben Európa Ligában három pontot sikerült szereznie, egyetlen győzelmüket csütörtökön aratták a német csapat ellen, ekkor már biztos volt, hogy utolsók lesznek a csoportjukban.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
Két éve a bejutásért járó összeg mellett négy döntetlenért is fizetett az UEFA, ahogy az akkor elért egy győzelemért is, ekkor nagyjából 2,8 milliárd forint volt a pénz. Ennél jóval többet kapott a csapat 2020-ban a BL-szereplésért: akkor 6,6 milliárd forintot utalhatott az UEFA.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







