Lindsey Vonn egy sajtótájékoztatón jelentette be, hogy a múlt pénteki, Crans-Montana-i világkupa-lesiklás során teljesen elszakadt az elülső keresztszalagja.
Hetvenkilenc éves korában elhunyt John Virgo, a snooker egyik legendás alakja és a BBC népszerű kommentátora - írta a BBC.
Virgo 18 éven át volt profi játékos, ez idő alatt négy, nem rangsorolt tornát nyert, köztük az 1979-es UK Championshipet. Ugyanebben az évben a világbajnokság elődöntőjéig jutott.
A nagyközönség elsősorban játékospályafutása utáni tevékenységéből ismerhette: 1991 és 2002 között Jim Davidson komikussal együtt vezette a Big Break című snooker-szórakoztató műsort. Az 1994-es visszavonulása után a BBC kommentátoraként dolgozott. Utoljára 17 nappal ezelőtt, a Masters döntőjében hallhatták a nézők, amikor Kyren Wilson legyőzte John Higginst.
Kommentátorként is közkedveltté vált: jellegzetes szófordulatával – "Hová megy a fehér?" – mindig felhívta a figyelmet, amikor egy játékos közel állt ahhoz, hogy hibát kövessen el.
A World Snooker Tour közleményben búcsúzott tőle: "Mély fájdalommal értesültünk John Virgo, a legendás snookerjátékos és műsorvezető haláláról. Gondolatban családjával és szeretteivel vagyunk. Nyugodj békében, JV."
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







