A nyilvánosságra hozott dokumentumok szerint több sportvezető is fenntartotta kapcsolatát az amerikai pénzemberrel annak elítélése után.
Nyolcvankét éves korában pénteken elhunyt Hammerl László olimpiai bajnok sportlövő, edző, sportvezető, a Nemzet Sportolója.
Hammerl László 1942. február 15-én született Budapesten. Kilencéves volt, amikor egy bokor alatt talált egy rozsdás légpuskát, amelyet rögtön ki is próbált, amint édesapja megjavította. A lövészetig azonban még hosszú út vezetett, sok sportággal megpróbálkozott. Úszott, vízilabdázott, az iskolai kézilabdacsapat tagja volt, belekóstolt a háromtusába és az öttusába, forgatta a kardot és a párbajtőrt, néha még a Ganz gyár sakkozói közé is lejárt. Az úszást, a pólót és a háromtusát egy ideig párhuzamosan űzte, de végül a lövészetet választotta - nemcsak azért, mert ez ment a legjobban, hanem azért is, mert a Marczibányi téri lőtér csak néhány háznyira volt a lakásuktól. 1952-től a Ganz Villamossági Művek, 1957-től az MHSZ Központi Lövész Klub, 1969-től az Újpesti Dózsa versenyzője volt.
Az ifjúsági Európa-bajnokságon csapatban 1959-ben bronzérmet szerzett, 1961-ben a negyedik helyen végzett. Első jelentős felnőtt nemzetközi versenyén, az 1964-es tokiói olimpián meglepetésre a 60 lövéses kisöbű sportpuska fekvő versenyén hetvenhárom induló közül ő szerezte meg az aranyérmet, összetettben pedig bronzérmet nyert. A fekvő versenyben az amerikai Lones Wilger és ő is új világ- és olimpiai csúcsot lőtt 597 körrel. Az akkori szabályok szerint egyenlő eredmény esetén először a lőtt tízes köröket vették figyelembe, de ez is egyenlő volt, aztán az úgynevezett belső tízeseket számolták, de itt sem volt különbség. Az első hely sorsát végül az utolsó sorozat döntötte el, ahol Hammerl csupa tízest lőtt, úgyhogy ő állhatott fel a dobogó legfelsőbb fokára.
Hammerl László 1989-ben a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) tagja lett, 1996-ig technikai igazgató volt. A Nemzeti Sportszövetségnél is dolgozott, 2004 és 2008 között a Sportolók a Drog Ellen Egyesület elnöke, 2009 és 2016 között a Magyar Sportlövők Szövetségének alelnöke volt. 1964-ben és 1968-ban az év magyar sportlövője volt, 1985-től mesteredző, 1990-ben a Magyar Testnevelési Egyetemen címzetes egyetemi oktatói címet, 1995-ben Olimpiai aranygyűrűt kapott. 1996-ban Kemény Ferenc-díjban részesült, 2002-ben Miniszteri elismerő oklevelet vehetett át. 2004-ben megkapta a Nemzet Sportolója címet. 2007-ben kézlenyomata felkerült a Sportcsillagok Falára. Halála azt is jelenti, hogy a Nemzet Sportolói hamarosan új tagot választanak maguk közé.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







