A globális felmelegedésre reagálva a Nemzetközi Olimpiai Bizottság azt fontolgatja, hogy a téli olimpiákat januárra hozza előre.
Egy ing van csak a fürdőruha felett az úszónőn, de ha megnézzük, hol van éppen, ezen nem is lehet olyan nagyon csodálkozni.
Barátnőivel piheni ki az év fáradalmait a kétszeres Európa-bajnok magyar úszónő, Verrasztó Evelyn. Közösségi oldala tanúsága szerint több barátjával a horvátországi Hvar-szigeten nyaral, ahonnan több fotót is megosztott, és sorra publikálja a történeteket is.
Az úszónő bár sosem azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy bikiniben pózolna itt vagy ott, most ritka kivételt tett, és több fürdőruhás fotót is posztolt az Instagramon. Az igazán jól sikerült képeket itt lent tekintheted meg:
Verrasztó Evelyn-t viszonylag régen láthattuk már nemzetközi versenyen, mostanában inkább az úszás utáni életét építgeti. Az ötvenkétszeres magyar bajnok tavaly nem szerepelt a párizsi olimpián, és ide testvére, Dávid sem jutott ki.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







