A Nemzetközi Olimpiai Bizottság új elnöke, Kirsty Coventry eddig a legvilágosabb jelzést adta arra, hogy Oroszország visszatérhet a 2028-as los angeles-i olimpián.
Novak Djokovic kilép a saját maga alapította Profi Teniszezők Szövetségéből (PTPA), mert már nem tud azonosulni a szervezet jelenlegi irányvonalával - ezt saját maga jelentette be.
A 24-szeres Grand Slam-bajnok szerb teniszező közölte: értékrendje és szemlélete ma már nem egyezik a PTPA működésének irányával, ezért távozik a szervezetből.
Djokovic a 2020-as US Open idején jelentette be, hogy a már visszavonult kanadai Vasek Pospisillel közösen létrehozza a PTPA-t. Céljuk az volt, hogy érdekképviseletet biztosítsanak az egyéni vállalkozóként működő profi teniszezőknek. A szervezet hosszabb távon teljes jogú szakszervezetté szeretett volna válni, amely kollektív szerződéseket köt – a csapatsportok mintájára –, ez azonban végül nem valósult meg.
Djokovic az X-en közzétett bejegyzésében azt írta, folyamatos aggályai voltak az átláthatósággal, az irányítással, valamint azzal kapcsolatban, miként használják a nevét és az arculatát.
After careful consideration, I have decided to step away completely from the Professional Tennis Players Association. This decision comes after ongoing concerns regarding transparency, governance, and the way my voice and image have been represented.
— Novak Djokovic (@DjokerNole) January 4, 2026
A PTPA márciusban csoportos keresetet nyújtott be a női és férfi profi versenysorozatokat (túrákat) szervező szövetségek, a Nemzetközi Tenisz Szövetség, valamint a sportág integritásáért felelős ügynökség ellen. A vádak szerint ezek a szervezetek visszaéléseket követtek el, versenyellenes gyakorlatot folytattak, és figyelmen kívül hagyták a játékosok érdekeit. Később a négy Grand Slam-torna szervezőit is beperelték. A kereset azt állítja, hogy a játékosoknak nagyobb bevételhez kellene jutniuk, mert a Grand Slam-tornákat felügyelő szervezetek korlátozzák a pénzdíjakat, valamint a versenyzők pályán kívüli kereseti lehetőségeit.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
KATTINTS a friss és élő eredményekért, hírekért a Sportonlinera!
Djokovic nem szerepelt a felperesek között, Pospisil és több más játékos azonban igen. A szerb teniszező márciusban azzal indokolta távolmaradását, hogy szeretné, ha más játékosok lépnének előtérbe a jogi eljárásban.
Vasárnapi bejegyzésében Djokovic hangsúlyozta: a jövőben a teniszre, a családjára, valamint arra akar koncentrálni, hogy elveihez és integritásához hűen járuljon hozzá a sportághoz. Sok sikert kívánt az érintetteknek, és egyértelműen jelezte, hogy számára ez a fejezet lezárult.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







