-1 °C Budapest
A teniszpálya vonalai

Dögös modellre cserélte sportoló párját a teniszező: nézd meg, ki az új barátnője!

2026. január 14. 18:14

Stefanos Tsitsipas alig egy évvel a Paula Badosával való szakítása után úgy tűnik, ismét rátalált a szerelemre - jelentette a Daily Mail.

A görög teniszsztár új párja szintén kötődik a sportághoz: Kristen Thoms korábban maga is teniszezett, mielőtt modellként folytatta volna karrierjét. Az amerikai lány egyetemi szinten versenyzett, ám azóta felhagyott az élsporttal.

A pár néhány hete vállalta fel nyilvánosan a kapcsolatát, miután közös romantikus utazást tettek Namíbiába. Thoms Tsitsipas útibeszámolójában is feltűnt, ahol közös vacsorákat és naplementés sétákat örökítettek meg. A dögös egykori teniszezőről itt van egy kép:

A görög teniszező édesanyja, Júlia nemrég egy szerb lapnak beszélt fia Badosával való kapcsolatáról. Elmondása szerint a viszony az elejétől a végéig bonyolult volt. Úgy vélte, a lány egyrészt elvonta Cicipasz figyelmét a teniszről, másrészt a szakítás is mélyen érintette a fiát. Júlia, aki maga is profi teniszező volt, úgy gondolja, egy sportolónak nem lenne szabad ennyire érzelmileg bevonódnia.

A szurkolók által "Tsitsidosa" becenéven emlegetett álompár 2023-ban vállalta fel nyilvánosan a kapcsolatát, ám idén júliusban másodszor is szakítottak. Először tavaly májusban váltak el, de három héten belül újra összejöttek. A végső szakítás a wimbledoni kudarcok után következett be, ahol mindketten az első körben búcsúztak.

Sporthírek, friss és élő eredmények a Sportonlineon: KATTINTS!

JÓL JÖNNE 10 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 10 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 210 218 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 9,97%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank (THM 10,22%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Egy bennfentes forrás a szakításról elmondta, hogy mindketten nehéz időszakon mentek keresztül sérülések miatt, ami a kapcsolatukat is megviselte. Hangsúlyozta, hogy felnőtt, egymást szerető emberek érett döntéséről volt szó, harmadik fél vagy családi nyomás nélkül.

A szakítást követően a páros törölte egymást a közösségi médiában, és eltávolították a közös fotókat. Badosa novemberben, 28. születésnapján Dubajban ünnepelt barátaival, ahol egy "szexi és szingli" feliratú szalaggal a kezében erősítette meg, hogy valóban véget ért a kapcsolat.

Címlapkép: Getty Images

Jelentem Mégsem
0 HOZZÁSZÓLÁS
Csak bejelentkezett felhasználó szólhat hozzá. Belépés itt!
A kommentkezelési szabályzatot itt találod.
Még nincsenek hozzászólások. Legyél te az első!
NEKED AJÁNLJUK
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. február 2. hétfő
Karolina, Aida
6. hét
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?