Hetvenkilenc éves korában elhunyt John Virgo, a snooker egyik legendás alakja és a BBC népszerű kommentátora.
A Denver Broncos egy győzelemre került a Super Bowltól, de irányítóját, Bo Nixet elveszítette sérülés miatt, így a konferenciadöntőben a tartalék irányító, Jarrett Stidham vezeti majd a csapatot - írta a BBC.
A szombati rájátszás-ünneplés közepette különös fordulat történt Denverben. A Broncos éppen legyőzte a Buffalo Billst, így már csak egy győzelemre került a Super Bowltól, amikor Sean Payton vezetőedző bejelentette: Bo Nix irányító a meccs egyik utolsó játékánál megsérült.
A második NFL-idényét töltő Nix az AFC legjobb alapszakasz-mérlegéig és a konferenciadöntőig vezette a Broncost, ám most elesett a Super Bowl-szereplés lehetőségétől. Miközben az NFL világa még emésztette a hírt, gyorsan nyilvánvalóvá vált, ki viszi tovább Denver bajnoki reményeit: Jarrett Stidham. A tartalék irányító 1972 óta az első játékos lesz, aki szezonbeli első kezdőként lép pályára konferenciadöntőn. Legutóbb Roger Staubach volt hasonló helyzetben.
A történet vasárnap újabb csavart kapott: a New England Patriots, amely 2019-ben draftolta Stidhamet, kiharcolta a jogot, hogy a hétvégén Denverbe utazzon. Így az egykor Tom Brady lehetséges utódjaként számon tartott irányító most a legendás játékos tényleges örökösével, Drake Maye-vel csap össze a 60. Super Bowlba jutásért.
KATTINTS a friss és élő eredményekért, hírekért a Sportonlinera!
Stidham három idényen át volt Brady tartaléka, és összesen nyolc meccsen kapott játéklehetőséget New Englandben. A Patriots 2019-es, hatodik – és egyelőre utolsó – Super Bowl-győzelme után két hónappal választották ki a draft negyedik körében.
Brady huszadik, egyben utolsó Patriots-szezonjában Stidham volt a csereirányító. 2020-ban Bill Belichick vezetőedző leigazolta Cam Newtont, így Stidhamnek az egykori MVP-vel kellett versenyeznie a kezdő posztért. Newton nyerte a párharcot, bár Stidham többször is beszállt, amikor a rutinos irányító gyengélkedett. A Patriots végül 2021-ben Mac Jonest választotta az első körben Brady lehetséges utódjaként.
Stidham ezután hátműtéten esett át, a 2021-es szezonban egyáltalán nem játszott. 2022-ben a Las Vegas Raidershez került, ahol az idény végén két NFL-meccsen kezdett először. 2023-ban Denverbe igazolt, de továbbra is csere maradt. Hét NFL-szezon után, 29 évesen mindössze 20 meccsen lépett pályára, és csak négyszer kezdett. Karrierje során 197 passzkísérletéből 117 volt sikeres (59,4 százalék), nyolc touchdownpasszt és nyolc interceptiont jegyez.
JÓL JÖNNE 10 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 10 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 210 218 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 9,97%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank (THM 10,22%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Stidham két éve nem dobott passzt NFL-meccsen, de a Broncos edzője szerint nem fogja megzavarni a pillanat súlya, és a játéktervet is hozzá igazítják majd. Ez erőteljesebb futójátékot is jelenthet, különösen, ha JK Dobbins visszatér. A 27 éves futó a Broncos legtöbb futott yarddal rendelkező játékosa ebben a szezonban, annak ellenére, hogy lábsérülés miatt két hónapot kihagyott.
Payton bizalmának jelentős része abból fakad, hogy Stidham az NFL egyik legjobb védelme ellen edz hétről hétre, amelyet Vance Joseph védelmi koordinátor irányít. "Az egyik legnagyobb erőssége a játékértelmezése és a kombinációk megértése" – mondta Payton. "Voltak edzések, amikor Vance-re néztem, mert Stiddy csúnyán kinéztette a védelmünket. Nagyon pontos, erős a dobása."
Drake Maye első teljes szezonjában a New England kezdő irányítójaként az MVP egyik fő esélyesévé vált: 14–3-as mérlegre vezette csapatát, miközben az NFL legjobb passzpontosságát produkálta (72 százalék). Ugyanakkor az alapszakaszban mindössze három irányítót sackeltek nála többször, a rájátszásban pedig tízszer vitték földre, és ötször vesztett labdát.
Phoebe Schecter, NFL-szakértő hozzátette: "Vrabel edző beszélt arról, mennyire tetszik neki, ahogy Maye használja a lábait és a karját, a különböző dobásszögeket. De nagyon sackelhető, a hatodik leghosszabb ideig tartja a labdát, így a Broncos védőfala már alig várja, hogy ne csak sacket, hanem sacket és kipakolt labdát szerezzen. Ez a védelem az, ami miatt Denver nyerhet."
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







