Fernando Alonso a kezében és lábában jelentkező zsibbadás miatt kényszerült feladni a futamot, Lance Stroll pedig akkumulátorhiba miatt esett ki Kínában.
Igazi kitörésre készül a Manchester City ma este: három gólt kéne ledolgozniuk, vajon összejön?
Pep Guardiola "tökéletes meccset" vár csapatától, bár a történelem nem az angolok mellett szól - írta a The Guardian.
A Manchester City háromgólos hátrányból próbál fordítani a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének keddi visszavágóján a Real Madrid ellen. A múlt heti madridi mérkőzésen Federico Valverde, a Real csapatkapitánya már az első félidőben mesterhármast szerzett, így Álvaro Arbeloa együttese komoly, 3-0-s előnnyel érkezik az Etihad Stadionba.
Pep Guardiola elismerte a feladat súlyát, elmondása szerint az első meccsen hiába játszottak négy-öt csatárral, mégsem tudtak betalálni. A spanyol szakember történelmi példákkal próbált reményt önteni játékosaiba. Felidézte a 2021–22-es szezon utolsó fordulóját, amikor az Aston Villa ellen 2-0-s hátrányból fordítottak. Ekkor tizennégy perc alatt három gólt szerezve nyerték meg a bajnoki címet.
Más fordítások alkalmával is hihetetlen dolgokat vittünk véghez, de vagy kaptunk egy gólt, vagy a gólkülönbség döntött, esetleg bírói ítéletek miatt estünk ki
– fogalmazott Guardiola. A spanyol trénert lehetséges, hogy utoljára látjuk ma BL-meccsen a City padján, egyre erősödnek ugyanis a távozásával kapcsolatos hangok. Erről tegnap a Pénzcentrumon is írtunk:
A Bajnokok Ligája egyenes kieséses szakaszában eddig mindössze háromszor sikerült háromgólos hátrányt ledolgozni. A Deportivo La Coruña a 2003–04-es szezon negyeddöntőjében a Milan ellen vitte véghez ezt a bravúrt; az AS Roma a 2017–18-as kiírás negyeddöntőjében a Barcelona ellen, míg a Liverpool a 2018–19-es elődöntőben szintén a katalánok ellen fordított.
A feladat hatalmas. A Real Madrid ellen háromnál több gólt szerezni nem könnyű, de ez egy labdarúgó-mérkőzés, ahol bármi megtörténhet
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,9%, a Magnet Banknál 7,03%, a Raiffeisen Banknál 7,22%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29% . Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
– mondta a City vezetőedzője.
Guardiola úgy döntött, hogy hétfőn nem tart edzést, ehelyett kedden délután vezényel átmozgató tréninget a csapatnak, hogy a játékosok pihenhessenek a szombati, West Ham elleni 1-1-es bajnoki döntetlen után. Ez a lépés UEFA-szankciót vonhat maga után: a szabályzat szerint ugyanis a mérkőzés előtti napon teljes edzést kell tartani, vagy az európai szövetséggel egyeztetve legalább tizenöt percre biztosítani kell a sajtónyilvánosságot a tréningen.
A vendégeknél Kylian Mbappé felépült térdsérüléséből, így bevethető lesz a találkozón. Jude Bellingham viszont combizomproblémái miatt nem léphet pályára, bár a csapattal együtt ő is elutazott Manchesterbe. A ma i másik három meccsről írt előzetesünlket elolvashatod az alábbi linkekn:
Hiába a botrányok, a bírósági ügy, újrázott a Barca elnöke: fölényesen győzött Laporta a választáson
A 63 éves sportvezető a szavazatok 68 százalékát szerezte meg, ezzel újabb öt évre biztosította pozícióját a katalán klub élén.
-
A fehérjeárak elszálltak, mégis rekordot döntött a BioTechUSA: ezek váltak a vásárlók kedvenc termékeivé
Lévai Bálintot, a cég tulajdonosát kérdeztük.
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







