A szövetségi kapitány döntései komoly jelzésértékkel bírnak arra nézve, hogy ki utazhat az Egyesült Államokba az angol labdarúgók közül.
Az iráni női labdarúgó-válogatott öt tagja, akik korábban ausztráliai menedékjogot kérelmeztek, végül kivétel nélkül visszavonta beadványát. A játékosok a csapat többi tagjával együtt hazatértek Iránba - írta meg a BBC Sport.
A sportolókat kedden fotózták le melegítőben, amint Törökország felől átlépték az iráni határt. Útjuk Malajzián és Ománon keresztül vezetett: a csapat a kelet-törökországi Igdirban szállt le, ahonnan rendőri kísérettel jutottak el a szállodájukba.
Az ügy még nagyjából másfél hete úgy kezdődött, hogy a keret több tagja humanitárius vízumot kért Ausztráliában. Erre azután került sor, hogy március 2-án, az Ázsiai Kupa nyitómérkőzésén nem énekelték az iráni himnuszt: ez csupán napokkal azután történt, hogy az Egyesült Államok és Izrael megkezdte háborúját Irán ellen.
A játékosok attól tartottak, hogy hazatérésük esetén megtorlás vár rájuk. Az iráni állami televízió egyik műsorvezetője például "árulóknak" nevezte őket, és a megbüntetésüket követelte.
Tony Burke ausztrál belügyminiszter megerősítette, hogy öt játékost rendőri kísérettel vittek biztonságos helyre abból a Gold Coast-i szállodából, ahol a csapat megszállt. Burke személyesen is találkozott a nőkkel. Hajnali fél kettőkor írta alá a humanitárius vízumkérelmeiket, amelyek lehetővé tették volna számukra az ausztráliai tartózkodást, a munkavállalást és a tanulást. Később további két játékos is csatlakozott a csoporthoz.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,9%, a Magnet Banknál 7,03%, a Raiffeisen Banknál 7,22%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29% . Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Aktivisták szerint a sportolókat a családtagjaik megfenyegetésével kényszeríthették döntésük megváltoztatására. A visszalépők közül hármat az iráni diaszpóra tagjai név szerint is azonosítottak: ők Zahra Szoltán Meskekar, Mona Hamúdi és Zahra Szarbali. Az állami média beszámolója alapján Zahra Ganbari csapatkapitány is közöttük volt, míg az ötödik játékos kiléte továbbra is ismeretlen. Végül csupán ketten maradtak Ausztráliában menedékkérőként.
Az iráni sportminisztérium úgy nyilatkozott a hazatérőkről, hogy "nemzeti szellemükkel és hazafiságukkal meghiúsították az ellenség terveit". Emellett az ausztrál kormányt azzal vádolták, hogy "Trump kottájából játszik". Az Iráni Forradalmi Gárda hírügynöksége, a Taszním szerint a játékosokat Ausztráliában "pszichológiai hadviselés, kiterjedt propaganda és csábító ajánlatok" érték.
BL-döntő Budapest 2026: itt van minden infó, jegyárak, kezdési időpont a Bajnokok Ligája fináléjáról
Ebben a cikkben minden fontos tudnivalót összeszedtünk: mikor lesz a meccs, melyik stadionban, mennyibe kerülnek a jegyek? Tudj meg mindent nálunk!
-
AI vagy Excel? Most megmutatjuk, hol tart a céged a digitális versenyben
Töltsd ki a kérdőívet – csak 5 perc!
-
A fehérjeárak elszálltak, mégis rekordot döntött a BioTechUSA: ezek váltak a vásárlók kedvenc termékeivé
Lévai Bálintot, a cég tulajdonosát kérdeztük.
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







