-5 °C Budapest

Jeki Gabriella

Szenvedélyesen szeretem a munkámat és mélyen hiszek abban, hogy újságíróként fontos küldetésünk van. Felgyorsult és modern világunkban minden egyetlen kattintással elérhető, ám az álhírek és dezinformációk forgatagában egyre nehezebb tudatosan navigálnunk. Ebben kell nekünk, újságíróknak egyfajta iránytűt mutatni az olvasóknak, nézőknek. Ezért kutatom fel a leghitelesebb szakértőket egy adott témában, ezért ellenőrzök minden információt több forrásból, és ezért igyekszem mindig közérthetően, ám infotainment stílusban fogalmazni. Tény, hogy sokan ma már leginkább reggel a villamoson vagy este a fürdőkádban fogyasztanak médiatartalmakat, ezért alkalmazkodva az új trendekhez – ám megtartva a „régimódi” újságírói stílusomat – fejlesztem magam folyamatosan. Hiszek az élethosszig tartó tanulásban, ezért nyelveket tanulok, sokat utazom és épp a disszertációmat írom az egyik történelemtudományi doktori iskolában. Úgy gondolom, hogy az összefüggések minél komplexebb megértése sokat segít megfelelően reflektálni a világ folyamatos változásaira. Épp ezek miatt sokrétű az a téma, amiről szívesen írok. És ami igazán kikapcsol és feltölt, az a túrázás. Szó szerint szerelmes vagyok az Alpok vonulataiba. Hegymászás közben teljesen ki tudom kapcsolni a gondolataimat és miközben próbálom a megfelelő mennyiségű oxigént juttatni a tüdőmbe, minden teljesen más megvilágításba kerül. Aztán csak ülök egy sziklán és hosszú percekig nézem a gyorsan szaladó felhőket.

  E-mail a szerzőnek

A SZERZŐ CIKKEI
Így alakítaná át a hazai élelmiszerboltokat az unió: jó ez nekünk?
Jeki Gabriella | 2021. október 30. 07:20

Így alakítaná át a hazai élelmiszerboltokat az unió: jó ez nekünk?

A helyi és regionális vezetők új uniós címke létrehozását szorgalmazzák az ipari és kézműves kiváló termékek védelme érdekében. Az új rendszer az élelmiszer-földrajzi jelzésekre alkalmazott modellt követve segít a hamisítás elleni küzdelemben.

Újabb autópálya épül itthon: örülhetnek a Balatonra siető autósok
Jeki Gabriella | 2021. július 7. 06:21

Újabb autópálya épül itthon: örülhetnek a Balatonra siető autósok

Az M76 gyorsforgalmi út Balatonszentgyörgy és az M7 autópálya közötti szakasza 5,6 kilométer, ebből 4 kilométert helyeztek már forgalomba. A HelloVidék most a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő szakembereit kérdezte a jelenleg is zajló munkálatokról.

Ez lenne Siófok legjobb étterme? Teszten a Mala Garden
Jeki Gabriella | 2021. június 26. 14:02

Ez lenne Siófok legjobb étterme? Teszten a Mala Garden

Siófokot többen a „Balaton fővárosának” tartják, a déli part rajongói legalábbis egészen biztosan. Nem véletlen, hogy az ide látogatók egyre inkább keresik a gasztronómiai élményeket, azon belül is a minőséget és a különlegesebb ízeket.