-3 °C Budapest

Jeki Gabriella

Szenvedélyesen szeretem a munkámat és mélyen hiszek abban, hogy újságíróként fontos küldetésünk van. Felgyorsult és modern világunkban minden egyetlen kattintással elérhető, ám az álhírek és dezinformációk forgatagában egyre nehezebb tudatosan navigálnunk. Ebben kell nekünk, újságíróknak egyfajta iránytűt mutatni az olvasóknak, nézőknek. Ezért kutatom fel a leghitelesebb szakértőket egy adott témában, ezért ellenőrzök minden információt több forrásból, és ezért igyekszem mindig közérthetően, ám infotainment stílusban fogalmazni. Tény, hogy sokan ma már leginkább reggel a villamoson vagy este a fürdőkádban fogyasztanak médiatartalmakat, ezért alkalmazkodva az új trendekhez – ám megtartva a „régimódi” újságírói stílusomat – fejlesztem magam folyamatosan. Hiszek az élethosszig tartó tanulásban, ezért nyelveket tanulok, sokat utazom és épp a disszertációmat írom az egyik történelemtudományi doktori iskolában. Úgy gondolom, hogy az összefüggések minél komplexebb megértése sokat segít megfelelően reflektálni a világ folyamatos változásaira. Épp ezek miatt sokrétű az a téma, amiről szívesen írok. És ami igazán kikapcsol és feltölt, az a túrázás. Szó szerint szerelmes vagyok az Alpok vonulataiba. Hegymászás közben teljesen ki tudom kapcsolni a gondolataimat és miközben próbálom a megfelelő mennyiségű oxigént juttatni a tüdőmbe, minden teljesen más megvilágításba kerül. Aztán csak ülök egy sziklán és hosszú percekig nézem a gyorsan szaladó felhőket.

  E-mail a szerzőnek

A SZERZŐ CIKKEI
Meglepő módszerekkel éledeznek a sokkból a vidéki vendéglátósok
Jeki Gabriella | 2021. április 13. 06:44

Meglepő módszerekkel éledeznek a sokkból a vidéki vendéglátósok

Óriási sokként érték a vállalkozásokat az új koronavírus-járvány első, második, majd harmadik hulláma nyomában járó járványügyi korlátozások. A HelloVidék egy bólyi éttermet, egy balatoni pékséget és egy barcsi cukrászdát kérdezett a tapasztalataikról.

Tanulószerződések 2021-ben: ezekben a szakmákban jár a legmagasabb bér
Jeki Gabriella | 2021. március 29. 06:34

Tanulószerződések 2021-ben: ezekben a szakmákban jár a legmagasabb bér

A minimálbér emelkedése a tanulószerződéses tanulók számára a minimális bruttó bér összegét is befolyásolja, meghatározza. Ezért jó hír ennek februári emelkedése a tanulószerződéssel foglalkoztatott nappali rendszerben tanulók pénzbeli juttatása kapcsán.

Megkongatták a vészharangot: éhezni fogunk az agroökológia miatt?
Jeki Gabriella | 2021. február 28. 07:33

Megkongatták a vészharangot: éhezni fogunk az agroökológia miatt?

A jelenlegi mezőgazdasági gyakorlat súlyosan károsítja a környezetet, pusztítja a biológiai sokféleséget és ez felelős az EU éves széndioxid-kibocsátásának tíz százalékáért. A Régiók Európai Bizottsága ezért átfogó intézkedéscsomagot terjesztett elő.