Évekig a reflektorfénytől távol, a természet közelségében és csendjében keresett feltöltődést a népszerű zenész-humorista.
Lagzi Lajcsi pere nem rég zárult, ahol letöltendő börtönbüntetést kapott a zenész. Galambos Lajos most a Bors-nak nyilatkozott, ahol elmondta, nem adja fel.
Galambos Lajost másodfokon 3 év és hat hónap börtönbüntetésre ítélték lopás és egyéb bűnök elkövetése miatt. A bíróság kimondta, hogy a zenész és társai éveken át lopták az áramot, a vizet és a gázt is a cége által épített lakókarkban, és Galambos Lajos birtokán egyaránt. Bár a zenész nem volt jelen az ítélethirdetésen, de védőjének elmondta, hogy az ítélet szerinte nonszensz, és csak példát akarnak vele statuálni az energiaválság miatt.
Amint megkapjuk az írásos ítéletet és az indoklást, beadjuk a keresetet a Kúriához. A történelemből számos kisebb és nagyobb jogi tévedést ismerünk és az én ügyem is erről fog elhíresülni – mondta el Lagzi Lajcsi a Bors megkeresésére. Azonban mindezek ellenére felkészült a bezártságra:
Értem nem kell jönni, megyek magamtól! Aztán ahogyan az előzetesből is, onnan is kijövök majd
– tette hozzá, utalva arra, hogy nem kíván hosszan a börtönben tartózkodni.
JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 106 053 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,39%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,61%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
A zenész az írásba foglalt ítéletet 60 napon belül fogja postán megkapni, míg a börtönbüntetésre ítélt vádlottak a szerdai naptól számított három hónapon belül kapják meg a behívót a börtönbe.
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







