A decemberben elhunyt színész olyan nagy neveket képzelt el a főbb szerepekre, mint Rudolf Péter, Básti Juli vagy Nagy-Kálózy Eszter.
Többen is 50-100 milliókat kaszáltak párszáz forintos sorsjegyeken: ezeket keresi most mindenki
2023-ban már több esetben is lekapartak egy-egy főnyereményt érő sorsjegyet a magyar lottózókban: mint a Szerencsejáték Zrt. a Pénzcentrum kérdésére közölte, ebben az évben már több mint 1 milliárd forintot utaltak ki 50 millió forint feletti kaparós-nagynyereményekre. Megtudtuk azt is, hogy az internetes sorsjegyekből a tavalyi év hasonló időszakához képest majdnem 20 százalékkal több fogyott. A monitor előtt is volt ok az örömre: az e-sorsjegyekkel 2023-ban már öten is többmilliós összeget nyertek.
2023-ban eddig összesen mintegy 73 millió darab offline, vagyis a földi hálózatban elérhető kaparóst vásároltak a magyar játékosok a Szerencsejáték Zrt.-től, míg ennek online formájából közel négy és fél millió példányt értékesítettek az elmúlt időszakban - közölte az állami lottótársaság a Pénzcentrum kérdésére.
Mint elárulták: 2022 azonos időszakához viszonyítva a hagyományos kaparósok tekintetében több mint 4 százalékos növekedést tapasztalnak, míg az e-sorsjegyek tekintetében pedig 18,2 százalékot meghaladó bővülést látnak.
Az offline sorsjegyek esetében mintegy 4,7 százalékkal több nyeremény kifizetésére került sor a tavalyi év azonos időszakához viszonyítva, ez közel 50 milliárd forintnyi kifizetett nyereményt jelent. Az e-sorsjegyek esetében a bázis időszakhoz képest közel 18,2 százalékkal több nyereményt vihettek haza a játékosok, ennek mértéke meghaladja a 2 milliárd forintot - összegezte a Szerencsejáték Zrt.
Óriási nyereményeket kapartak le a magyarok
Megkérdeztük a cégtől, hogy mennyi volt a legmagasabb összeg, amit 2023-ban kaparós sorsjegyeken nyertek a játékosok. Mint közölték: a társaság idén eddig egymilliárd forintot is meghaladó összegben fizetett ki 50 millió forintot meghaladó nagynyereményt a hagyományos, offline sorsjegyek nyerteseinek.
Köztük egy százmilliós és 8 darab 75 millió forintos főnyereményt is kifizettek már a szerencséseknek. Az e-sorsjegyekkel 2023-ban két szerencsés kapart 10 millió forintos nyereményt, négyen pedig ötmillió forintos nyereménynek örülhettek a kijelző előtt.
JÓL JÖNNE 10 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 10 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 210 218 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 9,97%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank (THM 10,22%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
A lottótársaság viszont elég szigorúan védi a nyertesek adatait, így még arról sem adnak ki tájékoztatást, hogy a fenti szerencsések melyik értékesítőhelyen vásárolták meg a nagynyertes kaparós sorsjegyet.
A nyeremények mellett arra is kíváncsiak voltunk, melyek a hazai játékosok kedvenc kaparósai, és mint kiderült:
- a 300 forintos árkategóriában online és offline kiadásban is a BlackJack sorsjegy a legkedveltebb,
- az 500 forintos árkategóriában pedig a sorjegycsalád másik tagja, a Szuper BlackJack a legnépszerűbb.
- Az 1000 forintos kategóriában egy másik klasszikust, a Bukszát választják a legtöbben,
- a 2000 forintos árkategóriában pedig Kaszinó sorsjegyü a legnépszerűbb mind fizikai, mind pedig virtuális kivitelben.
Címlapkép: Czeglédi Zsolt, MTI/MTVA
Megtalálták a lottónyertest, aki 1 milliárdot kaszált: minden pénzét ebbe fektette, csúnya vége lett
Egy 80 éves brit lottónyertes, aki 2010-ben 2,4 millió fontot nyert, hatalmas drogbirodalmat épített ki ebből.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







