Az alapító kedvenc süteményét, a diós-tejszínes Öcsi-kockát készítik el március 16-án, és kedvezményesen kínálják a vendégeknek.
Dagad a botrány a magyar olimpikon körül: milliókat csalt ki áldozataitól, nem tudni, hol a pénz
Újabb áldozatok jelentkeznek a korábbi olimpikon csalási ügyében. Van olyan áldozat, akitől több mint 7 millió forintot csalt ki. A kölcsönszerződések alapján 30-35 millió forint közötti összeget szedhetett össze áldozatai átveréséből. Azt nem tudni, hová tűnt a pénz, az exsportoló állítólag albérletben élt, olcsó kisautóval járt.
Már külön Facebook-csoportot is alkottak annak a korábbi magyar sportolónak az ádozatai, akiket az exolimpikon komoly pénzekre húzott le: mint a Blikk kiszúrta, volt, akitől 250 ezer forintot, ám mástól 6,5 milliót csalt ki. A lapnak egy áldozat arról beszélt, ő összesen 7,5 millió forintot adott a nőnek orvosi kezelésekre - általában ezzel az indokkal kért pénzt a behálózótt férfiaktól.
A kölcsönszerződések alapján 30-35 millió forint közötti összeg lehet az, amit másoktól kicsalt az egykori sportoló, ám lehet, hogy újabb károsultak jelentkeznek még.
A sértettek egyébként nem értik, hova tudott ennyi pénzt eltapsolni a nő, aki albérletben lakott, illetve egy öreg kisautója volt. Más azt mesélte, hogy a sportoló egy lakáseladási ügyben akarta átverni, de ő szerencsére időben kapcsolt.
A sértettek megtették a feljelentést, de az exsportolón semmit sem lehet behajtani, mivel nincsen vagyona, gyakorlatilag semmi nincs a nevén.
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







