Szennyezett talaj, bontásra ítélt épületek és milliárdos kötelezettségek: mégis vidámpark épülhet Budapest egyik legelhanyagoltabb részén.
Vidnyánszky állítja, nem tudott a veszélyes díszletekről: a héten hazaengedik a Nemzetiben megsérült színészeket
Belső vizsgálat indul a Nemzeti Színházban, és még a héten visszaépítik a nagyszínpadra a Rómeó és Júlia díszletét – közölte Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház lemondott vezérigazgatója egy interjúban.
Belső vizsgálat indul a Nemzeti Színházban, és még a héten visszaépítik a nagyszínpadra a Rómeó és Júlia díszletét, hogy modellezzék, mi okozhatta a két színész balesetét – mondta Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház lemondott vezérigazgatója a Magyar Nemzetnek. A színház saját vizsgálata a rendőrségi nyomozással párhuzamosan zajlik majd.
Vidnyánszky Attila és Csák János is meglátogatták a sérült színészeket a kórházban, akik „a körülményekhez képest jól vannak”. A héten hazaengedik őket, és otthon folytatódhat a felépülésük. „A testi gyógyulás mellett persze nagyon fontos, hogy a lelkükkel foglalkozzunk, és hogy azt érezzék, a társulat egy emberként áll mögöttük. Várjuk vissza őket, nagyon szeretjük őket, és nagyon hiányoznak” – mondta a lemondott igazgató a lapnak. Szerinte vannak olyan darabok, amikben nem lehet lecserélni a sérült színészeket, de ahol ez megoldható, ott meg kell tenni. A baleset hatására elhalasztják az Aranyhajú hármasok bemutatóját.
Az interjúban felvetődött az is, hogy bizonyos előadó-művészeti területeken a munkaszerződés része egy felelősségvállalási nyilatkozat is. Vidnyánszky szerint van olyan színház, ahol aláíratják, hogy a színész saját felelősségére csinál bizonyos mozdulatokat vagy jeleneteket. Eddig a Nemzetiben nem volt ilyen, de „most átgondoljuk az egész repertoárt” – mondta a lemondott igazgató, aki szerint nem csak ennek az előadásnak az esetleg problémás részein próbálnak meg javítani.
Arra a felvetésre, hogy a Rómeó és Júlia díszleteit többen is kockázatosnak tartották, azt válaszolta: hozzá ezek az információk nem jutottak el. Vidnyánszky Attila úgy érzi, sokan kihasználják most ezt a helyzetet, és nemtelen támadást indítottak a színház és a személye ellen. Ő azonban azt gondolja, hogy a szokásos viszálykodásnak most nincs itt az ideje.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Címlapi kép: Lakatos Péter, MTI/MTVA
Megtalálták a lottónyertest, aki 1 milliárdot kaszált: minden pénzét ebbe fektette, csúnya vége lett
Egy 80 éves brit lottónyertes, aki 2010-ben 2,4 millió fontot nyert, hatalmas drogbirodalmat épített ki ebből.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







