Egy átfogó felmérés szerint a hazai vallásos közösségek tagjai ma már elsősorban az online térben fogyasztanak hitéleti tartalmakat.
Megszólalt a Szerencsejáték Zrt. az Ötöslottó rekordnyerteséről: így kaphatja meg milliárdjait
Magyarország legismertebb lottójátéka a szombati sorsolást követően egy játékost milliárdossá tett. Huszonkilenc hét halmozódást követően a telitalálatos szelvény tulajdonosa 6,5 milliárd forintnak örülhet.
A 2024. év 8. játékhéten az Ötöslottón a 4, 15, 47, 59, 83-as számokat megjátszó szelvény tulajdonosa igazán boldogan zárhatja a hetet. A február 24-i sorsoláson ugyanis 6 523 768 955 forintot, a játék történetének eddigi legnagyobb nyereményét viheti haza - közölte a Szerencsejáték Zrt.
Az Ötöslottó történetében közel 3500 sorsolás volt mostanáig. A jackpot összege 1999-ben lépte át az egymilliárdos határt. 5 milliárd forintot meghaladó főnyereményt pedig mindössze kétszer, 2003-ban (5,092 milliárd forint) és 2015-ben (5,049 milliárd forint) lehetett nyerni. 6 milliárd forint feletti összeg (6, 431 milliárd forint) - a mai napig - először 2020-ban volt, 39 hét halmozódás után.
A vállalat szerint a szerencsés játékosnak a sorsolás másnapjától számított 90 napon belül kell jelentkeznie. A 300 millió forintot meghaladó nyeremények esetére a társaság külön telefonszámot, úgynevezett nagynyertes-vonalat tart fenn, amely a www.szerencsejatek.hu oldalon és az értékesítőhelyeken is megtalálható. A nyertes játékos telefonon történő jelentkezése során a lottótársaság feddhetetlen munkatársának az elsődleges feladata az, hogy a szelvényen lévő információk alapján meggyőződjön arról, valóban a nyertes van a vonal túloldalán.
Ezután kerülhet sor a személyes találkozásra, melynek keretében leadásra kerül az eredeti szelvény, és megvizsgálják annak érvényességét. Amennyiben a beazonosítás sikeres, a személyes adatok egyeztetését követően megkezdődhet a kifizetési eljárás. A nyertesnek Magyarországon nyitott folyószámlával kell rendelkeznie, mivel a nagy összegű nyeremények kifizetése minden esetben banki átutalással történik.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Címlapkép: Mónus Márton, MTI/MTVA
KATTINTS! Friss hírek, nyerőszám kereső ÖTÖSLOTTÓ aloldalunkon
Megtalálták a lottónyertest, aki 1 milliárdot kaszált: minden pénzét ebbe fektette, csúnya vége lett
Egy 80 éves brit lottónyertes, aki 2010-ben 2,4 millió fontot nyert, hatalmas drogbirodalmat épített ki ebből.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







