13 °C Budapest
Budapest, 2021. szeptember 10.Kovács Ákos koncertje az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus (NEK) ifjúsági programján, a Forráspont esten a Papp László Budapest Sportarénában 2021. szeptember 10-én.MTI/Szigetváry Zsolt

Nem semmi pénzt énekelt össze tavaly Kovács Ákos: elég szép vagyonon csücsül a magyar popsztár

2024. május 29. 16:39

Nem zárt rossz évet 2023-ban Kovács Ákos cége. A vállalat fő tevékenysége az előadó-művészt, ami tavaly is több százmilliót hozott a konyhára.

Nem zárt rossz évet 2023-ban Kovács Ákos cége, a Fehér Sólyom bt. A 2023-as időszakban az értékesítésének nettó árbevétele 468 746 forint volt. Ez az érték valamivel több mint 49 millió forinttal kevesebb, mint amennyi a 2022-es évben volt. Hiába azonban a nettó árbevétel-csökkenés, a vállalat adózott eredménye 22 százalékkal magasabb lett, és több mint 335 millió forintra rúgott.

A cégbevallás kiegészítéséből kiolvasható az is, hogy a társaság pénzügyi műveleteinek eredményeként nem kevesebb mint 161 millió 871 ezer forintnyi összegű nyeresége keletkezett. A bevallásból kiderül az is, hogy a cégnél a vizsgált éveben átlagosan 2 főt foglalkoztatott. Nekik a bérköltségük 7,7 millió forintra rúgott. Ez nem valami magas összeg, ha a két főre egyenlő részre osztjuk el, akkor a dolgozók átlagos bére egy hónapban br. 322 ezer forint volt.

A beszámolóból kiderült az is, hogy a cég tagsága, ami két főt számlál, az egyik maga az énekes,
Ákos, úgy döntöttek, hogy az adózott eredményt, azaz a 335 millió forintot eredménytartalékba teszik. A taggyűlési határozat pillanatában a cég mérlegfőösszege valamivel több mint 2 milliárd forint volt.

Te mit gondolsz a saját márkás termékekről?

A következő hetekben a Pénzcentrum és a Debreceni egyetem közös, nagymintás felmérést végez, hogy kiderüljön, hogyan vélekednek a hazai vásárlók az ún. kereskedelmi/saját márkás, illetve a gyártói márkás termékekről. Az alábbiakban arra szeretnénk megkérni, hogy töltsd ki a kérdőívet, ezzel segítve munkánkat. Köszönjük!

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,9%, a Magnet Banknál 7,03%, a Raiffeisen Banknál 7,22%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29% . Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

 

(Címlapkép - Szigetváry Zsolt, MTI/MTVA)

NEKED AJÁNLJUK
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. március 16. hétfő
Henrietta
12. hét
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. március 16. 07:02