3 °C Budapest
Csaló bűnözők megjelenésére figyelmeztetnek az év legjobban várt eseménye előtt: be ne dőlj nekik!

Csaló bűnözők megjelenésére figyelmeztetnek az év legjobban várt eseménye előtt: be ne dőlj nekik!

2024. augusztus 30. 16:44

Újra összeálla legendás Oasis együttes, a jövő évi koncertjeire a jegyértékesítése szombaton indul Nagy-Britanniában és Írországban. Az "év nagy eseménye" várhatóan régi és új rajongókat egyaránt vonz majd, no és persze a csalókat. 

A brit popegyüttes a héten jelentette be visszatérését, 15 évvel feloszlásuk után újra összeáll az Oasis. A szakítás oka Noel Gallagher gitáros és dalszerző, valamint testvére, Liam frontember közötti nyilvános nézeteltérés volt.

Mark Sutherland zenei újságíró szerint a közönség várhatóan két csoportból áll majd: "akiknek életük legjobb éveiben Oasist hallgattak", valamint fiatalabb rajongókból, akik élőben szeretnék átélni a zenekar slágereit - számol be a Reuters.

Az együttes elővásárlási lehetőséget biztosít azoknak, akik meg tudnak válaszolni egy, a zenekarral kapcsolatos kérdést. A jegyek általános értékesítése szombaton reggel 9 órakor kezdődik Nagy-Britanniában, míg Írországban egy órával korábban.

A Harry Kind, a Which? fogyasztói csoport képviselője figyelmeztetett az esetleges átverésekre, hozzátéve, hogy a zenekar és a jegyértékesítők már hoztak intézkedéseket a visszaélések megakadályozására.

Az eredetileg bejelentett 14 koncertet a "példátlan kereslet" miatt három további dátummal bővítették. A turné helyszínei között szerepel Cardiff, Manchester, London, Edinburgh és Dublin.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A koncertek várhatóan jelentős gazdasági hatással lesznek, több millió fontos bevételt generálva a brit vendéglátóiparnak és gazdaságnak. Eközben egyes városokban, például Manchesterben, a szállodai szobák árai is emelkedtek a turné bejelentése óta.

Címlapkép: MTI/EPA/Adam Vaughan

Címlapkép: Getty Images

Jelentem Mégsem
0 HOZZÁSZÓLÁS
Csak bejelentkezett felhasználó szólhat hozzá. Belépés itt!
A kommentkezelési szabályzatot itt találod.
Még nincsenek hozzászólások. Legyél te az első!
NEKED AJÁNLJUK
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. február 4. szerda
Ráhel, Csenge
6. hét
Február 4.
Rákellenes világnap
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?