Az elemzés alapján a kármennyiség 36 százalékkal emelkedett az előző évekhez képest, és az éves károk közel harmada egyetlen nyári hónaphoz, a júliusi viharokhoz köthető.
Hamar elolvad országszerte a pénteken lehullott hó, ugyanis a friss előrejelzések szerint komolyabb felmelegedés érkezik. November utolsó hetén lesz olyan helyszín, ahol akár bőven a 10 fokot is meghaladó hőmérsékletre számíthatunk, ami szokatlan az év ezen időszakában.
A kezdeti nagyrészt derült vagy gyengén felhős időt követően este, éjszaka nyugat, északnyugat felől ismét egyre több felhő érkezik - miközben északkeleten, keleten helyenként zúzmarás köd képződik - , és vasárnap napközben átmenetileg nagyobb területen meg is vastagszik a felhőzet, amelynek vékonyodása, szakadozása a délutáni órákban kezdődik meg északnyugat felől - közölte előrejelzésében a HungaroMet.
Mint írják, kisebb vegyes halmazállapotú csapadék ekkor inkább csak az északkeleti határ közelében fordulhat elő néhol. Az északnyugati szél veszít erejéből, majd estére délire fordul, és hajnaltól az ország délnyugati kétharmadán ismét nagyobb területen kísérhetik élénk, néhol erős lökések.
A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -6 és 0 fok között várható, de a szélárnyékos, hóval borított északkeleti tájakon ennél alacsonyabb értéket is mérhetünk. A Dunántúlon már este, késő este beállhat a minimum. A legmagasabb nappali hőmérséklet vasárnap az északi, északkeleti harmadban -1 és +4, másutt 5 és 13 fok között valószínű - délnyugaton számíthatunk a magasabb értékekre.
A hosszabb távú előrejelzések pedig arról tanúskodnak, hogy november utolsó hete melegebb időt hoz, a nappali hőmérséklet többször is 10 fok fölé kúszik majd. A középtávú előrejelzések csapadékot nem mutatnak. Részletes időjárás híreket, előrejelzést a Pénzcentrum időjárás aloldalán találsz!
Tovább dagad a BAFTA-gála botránya: lemondott egy zsűritag - nem érdekli az indok, rasszizmust kiált
Külön kritikát kapott a BBC, amely az élő esemény után két órával sugározta a felvételt, a bekiabálást mégsem vágta ki, és semmilyen figyelmeztetést nem fűzött...
-
Hajlítható mobil 200 ezerért, erős gaming készülékek – Így tör előre a nubiát is gyártó ZTE a magyar mobilpiacon
A megfizethető innováció a kulcs a ZTE szerint.
-
Tartósan alacsony árakkal és akciókkal erősít a Lidl
A Lidl termékek vásárlásával nemcsak a magyar fogyasztók járnak jól, hanem a hazai gazdák is.
-
A Lidl nem viccel: a törvényi előírásoknál háromszor szigorúbb követelményeknek kell megfelelniük a friss zöldségeknek és gyümölcsöknek
A gyümölcsön található szermaradványok szintje nem haladhatja meg a hivatalos határérték egyharmadát.
-
Térítésmentes segítség a generációváltásban (x)
-minden magyar KKV számára elérhető a Gazdaságfejlesztési Ügynökség szolgáltatása-
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







