9 °C Budapest
Browsing Movie On Streaming Media Service.

Óriásit robbantott az új slágersorozat: ez még egy alkotásnak sem sikerült, teljesen odavannak érte

2025. március 26. 19:45

A Netflix új sorozata, az Adolescence történelmet írt: ez az első streaming platformon futó műsor, amely az Egyesült Királyságban vezeti a heti nézettségi listát. A társadalmilag érzékeny témát feldolgozó drámasorozat már most jelentős hatást gyakorolt a brit közéletre és oktatáspolitikára - írja a The Guardian.

Az Adolescence első két epizódja a március 10-16. közötti héten a nézettségi lista első két helyét foglalta el a Barb mérései szerint. Az első epizódot 6,45 millió néző követte figyelemmel, míg a második részt 5,9 millióan nézték meg, így körülbelül 1,5 millió nézővel előzték meg a harmadik helyezett The Apprentice című műsort.

A Stephen Graham és Jack Thorne által jegyzett négyrészes sorozat, amely március 13-án debütált, egyben a legnagyobb nézettséget érte el az Egyesült Királyságban egy streaming szolgáltató műsorai közül egyetlen hét alatt.

A sorozat egy 13 éves fiú történetét dolgozza fel, aki közösségi média által befolyásolva megöli egyik osztálytársnőjét. A műsor már a bemutató óta komoly visszhangot váltott ki, olyannyira, hogy Thorne társalkotó a 16 év alattiak okostelefonhasználatának betiltását sürgeti.

A sorozat hatására Bridget Phillipson oktatási miniszter bejelentette, hogy felülvizsgálják az angliai iskolák okostelefon-használati szabályait. Magyarországon ugyanezt a kormányzat a tavalyi évben lépte meg. Heti videóblogunkban foglalkoztunk is ezzel az intézkedéssel, amelyben többek között Zacher Gábor is megszólalt:

JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 106 053 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,39%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,61%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

A brit oktatási minisztérium egy iskolacsoport bevonásával vizsgálja majd az irányelvek hatékonyságát, és először készít mélyreható elemzést az iskolai viselkedési felmérésekről, hogy megtalálják a tiltások betartatásának legeredményesebb módszereit.

Anneliese Midgley munkáspárti képviselő szerint a sorozatot a parlamentben és az iskolákban is be kellene mutatni, mivel segíthet a nőgyűlölet és a nők elleni erőszak visszaszorításában. Keir Starmer, a Munkáspárt vezetője a miniszterelnöki kérdések órájában elmondta, hogy 14 éves lányával és 16 éves fiával együtt nézte a sorozatot, amelyet kiváló drámának nevezett, és hangsúlyozta az online tartalmak által befolyásolt fiatalok által elkövetett erőszak elleni fellépés fontosságát.

Címlapkép: Getty Images

Jelentem Mégsem
0 HOZZÁSZÓLÁS
Csak bejelentkezett felhasználó szólhat hozzá. Belépés itt!
A kommentkezelési szabályzatot itt találod.
Még nincsenek hozzászólások. Legyél te az első!
NEKED AJÁNLJUK
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. március 17. kedd
Gertrúd
12. hét
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. március 17. 07:07