Tizedik alkalommal rendezik meg a Mézesvölgyi Nyár összművészeti fesztivált Veresegyházon, ahol június 21. és augusztus 29. között 23 produkcióval várnak.
A Balatonnál már március közepén beindult a fagylaltszezon, és az első hétvégék forgalma alapján úgy tűnik, idén is tömegek indulnak a tópartra egy gombóc hűsítőért – csak épp jóval drágábban, mint tavaly. A kézműves fagyizók szerint a nyárra akár 700 forint is lehet egyetlen gombóc ára, miközben a vendégek már most sorban állnak a trikolór különlegességekért és a szezon első napsütéses hétvégéinek hangulatáért.
Március 15-én indult el “hivatalosan” a fagylaltszezon a Balaton környékén: a kézműves fagylaltozók most nyitották meg kapuikat, sok helyen piros–fehér–zöld trikolór kombinációkat is készitettek a pultba. Fekete Tamás, a Balatoni Turizmus Szövetség elnöke szerint az ilyen kreatív kezdeményezések nemcsak az ünnepi hangulatot erősítik, hanem már kora tavasszal vonzzák a látogatókat a tópartra, ami a helyi vendéglátásnak is fontos előjel a szezonra. Ez lehet az egyik oka, annak, hogy több ezer turista jött a Balatonra már ezen a hétvégén.
Hogyan változnak az árak?
Az árak a tavalyihoz képest biztosan emelkednek az idei főszezonban– egy gombóc átlagára akár a 700 forintot is elérheti, mondta Vadócz Jenő, a balatongyöröki Promenád Kávéház cukrásza. A szakember elmondta azt is, hogy a helyi strandon kialakított fagyipontot már tesztelték, az ünnepi hétvégén is nyitva is volt.
Ugyanakkor a strandok többségén ilyenkor még nem indul el a szezon, de a települések ismert fagylaltozói már hétvégente várják a vendégekre. Füreden például a Bagaméri fagylaltozó, Balatonlellén pedig a Márton Cukrászda várta ünnepi kínálattal az érkezőket. Balatonalmádiban az Amaretto Fagylaltozóban már most élénk a forgalom: Varga Tamás cukrászmester szerint az első két napsütéses hétvégén már szinte nyárias hangulat uralkodott a városban, és a vendégek száma is ezt tükrözte. A fagyizó két pultja közül az egyik már napokkal ezelőtt megtelt fagylalttal, és könnyedén összeállítható volt a nemzeti színekben pompázó kombináció is – például eperből, citromból és zöldalmából, vagy akár pisztáciás csokibombából.
Tihanyban az Erzsike Fagylaltozó immár három évtizede ugyanazon a napon indítja a szezont. Dobos József tulajdonos szerint a március 15-i hétvége rendszerint erős kezdést hoz. Így volt ez idén is. „Harminc éve, ha esik, ha fúj, mindig március 15-én nyitunk” – mondta. A hosszú tél után sokan vágynak a szabadba, és már az elmúlt napokban is egyre többen sétáltak a környéken. A tihanyi vendégek itt is választhattak trikolór fagylaltot: a piros színt eper, málna vagy erdei gyümölcs adja, a fehéret mascarponés joghurt vagy citrom, a zöldet pedig zöldalma vagy pisztácia.
Éskovács Péter, turisztikai tanácsadó szerint: idén a médiában biztos, hogy ismét el fog indulni az árháború arról, hol érdemes fagylaltozni inkább: a Balatonnál, Horvátországban, esetleg az olaszoknál. Ilyen szempontból egyébként a balatoni fagyi ára jól áll: híres olasz fagylalt hazájában, Velencében a kézműves fagyik ára általában 2,5–5 euró között mozog gombóconként, attól függően, hogy mekkora adagot kérünk és mennyire központi helyen vásárolunk. Ez nagyjából 1000–2000 forintnak felel meg.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
A horvát tengerpart egyik legnépszerűbb városában, Dubrovnikban egy gombóc fagyi ára gyakran 3–4 euró körül alakul, vagyis körülbelül 1200–1600 forintnak felel meg. De van olyan éttermi menü is, ahol például 4,50 eurót kérnek egy gombóc fagylaltért. Ez a fajta drágaság az oka annak, hogy az interneten tavaly elég sok számlafotó jelent meg, amelyeket a dühös vagy csalódott turisták osztottak meg.
Hogyan hat a közel-keleti konfliktus a magyarok utazási döntéseire
A Pénzcentrum friss kutatásban vizsgálja, hogyan befolyásolja a közel-keleti konfliktus és az iráni–amerikai feszültség a magyar utazók idei terveit. A felmérés arra keresi a választ, hogy a bizonytalan geopolitikai helyzet miatt változnak‑e az úti célok, kerülik‑e a térséget érintő járatokat, számítanak‑e drágulásra, illetve mennyire tartják fontosnak a biztonsági szempontokat. A kérdőív azt is feltérképezi, milyen alternatív úti célok felé fordulnak azok, akik elkerülnék a Közel‑Keletet vagy Törökországot.
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







