Az egyik hazai internetes piactér adatai szerint 2025-ben több százezer régi és modern fizetőeszköz cserélt gazdát a platformon.
Nem találod ki mennyiért: rekordösszegért kelt el Darth Vader fénykardja egy árverésen az USA-ban
Rekordösszegért, az aukciós költségekkel együtt 3,65 millió dollárért (1,2 milliárd forint) kelt el az első Star Wars-filmek legendás gonosz karakterének, Darth Vadernek a fénykardja Los Angelesben egy árverésen - ismertette pénteken a Prop Store Auction aukciósház.
A Birodalom visszavág és a Jedi visszatér című filmekből ismert, illetve azokban használt kellék kikiáltási ára egymillió dollár (344 millió forint) volt. A végső eladási ár pedig azt jelenti, hogy Darth Vader fénykardja az eddig legdrágábban értékesített Star Wars-kellék. A vevő kilétét egyelőre nem hozták nyilvánosságra.
A fénykard évtizedekig egy magángyűjtemény részét képezte, s a filmforgatás miatt meglátszanak rajta a használat nyomai is. A kelléket egykor több részelemből rakták össze, ezek egyike például egy fényképezőgép vakujának tartóeleme volt.
A Star Wars-saga első filmje, a Csillagok háborúja 1977-ben került a mozikba, Carrie Fisher, Harrison Ford és Mark Hamill főszereplésével. Az 1980-as években következett A Birodalom visszavág és A Jedi visszatér. Később további folytatások is készültek. A forgatókönyvíró, producer és rendező George Lucas alkotása a nézettségi adatok alapján a filmtörténet egyik legsikeresebb filmsorozata.
Megtalálták a lottónyertest, aki 1 milliárdot kaszált: minden pénzét ebbe fektette, csúnya vége lett
Egy 80 éves brit lottónyertes, aki 2010-ben 2,4 millió fontot nyert, hatalmas drogbirodalmat épített ki ebből.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







