-2 °C Budapest

"Lemosom, főnök!"

Pénzcentrum
2007. március 27. 09:00

Megérkezett a tavasz, kirajzottak az önkéntes autómosók is. Így a város számos kereszteződése közül a Thököly út és a Hungária körút sarkán, vagy a Nyugati téren is, sajátos szimbiózisban élve a szórólap-osztogató diákokkal, illetve az újságokat kínáló hajléktalanokkal - írja a Népszabadság.

Sajátos jellemzőjük a "tisztaságfelelősöknek", hogy valamiért majdnem mindig koszosnak ítélik ablakunkat, hogy aztán a szürke "tisztítóvízzel" még átláthatatlanabbá tegyék azt. A Thököly és Hungária sarkán mindig négyen-öten állnak, hárman mosnak. Egy piros lámpába általában 2 szélvédő fér bele, azonban ha vita keveredik, csak egy.

A "levakarhatatlan" önként jelentkezők 50 forintért mosnak, de 100 forintért már a főnök megszólítás is kijár. Mellékelt szájhúzás jár a húszasért, illetve a kétszázasért, ha visszakér a sofőr, ugyanakkor a visszajáró kipengetésére úgysem elég a piros lámpa ideje.

A sofőrök különböző módon próbálkoznak a védekezésre, a lap Golyó stratégiáját ítélte a legjobbnak. Mindig valamilyen szakadt és koszos autóval jár, s az ablakmosó spriccelőjét úgy állítja, hogy le lehessen locsolni a megállókban álló lányokat (és az akadékoskodó mosókat). A kereszteződésben pedig a spriccelés mellett hatásos lehet Golyó szimpla látványa is, ugyanis nevét fejéről kapta, alkarján pedig kígyós tetoválás látható.

A többi autós, hacsak nem tagbaszakadt, nehezen védekezhet. Az ablaktörlő beindítására a lapátok kihajtása a válasz. A rutinosabbak a pirosban nem állnak a másik kocsi mögé, hanem hagynak egy kis helyet, és "zaklatás" esetén csorognak előre. Erre a válasz viszont a dísztárcsa lerúgása, vagy a hátsó szélvédő leköpése.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Szécsi Tibor őrnagy, a közlekedés-rendészet alosztályvezetője szerint ilyentájt a közlekedés-rendészet szervez ellenőrzéseket. Nem ritka, hogy a felszólítás után, a helyszínre visszaérve a tevékenység folytatása miatt előállítják a szélvédőmosókat. A kiszabható bírság maximum 30 ezer forint lehet, azonban sajnos úgy tűnik, ez nem elég elriasztó erő.

NAPTÁR
Tovább
2026. január 16. péntek
Gusztáv
3. hét
EZT OLVASTAD MÁR?