Dél és délkelet felé haladva egyre inkább havas eső, eső lesz a jellemző, itt számottevő hótakaró nem várható.
Halálos balesetben volt érintett a Samsung-gyár dolgozói járata, a melósokat továbbvitték a műszakba
Baleset történt Jászberény közelében, egy a jászfényszarui Samsung-gyárba tartó munkásokat szállító busszal ütközött egy autó. A balesetben többen megsérültek, az autó sofőrje életét vesztette, mégis a mentők kiérkezése előtt vitte tovább dolgozni egy másik busz a Samsung-gyár felé a munkásokat, írja a 444.
Halálos kimenetelű közlekedési baleset történt hétfő reggel Jászberény közelében: egy személyautó ütközött össze azzal a busszal, amely a jászfényszarui Samsung-gyár dolgozóit szállította. Az autó sofőrje a helyszínen életét vesztette, míg a buszon utazók közül többen megsérültek.
Az utasok között volt, aki kiesett az üléséből, másnak a szája szakadt fel, illetve orrvérzésről is beszámoltak. A balesetet követően a Samsung egy másik buszt küldött a helyszínre, amely még a mentők kiérkezése előtt elszállította az érintett dolgozókat, és továbbvitte őket a gyárba.
A 444 információi szerint volt olyan idősebb nő is, aki sokkos állapotban remegett, és még az üzemen belül is rosszul volt. Az érintetteket állítólag csak később, napközben vizsgálták meg az üzemorvosnál.
Az ügyben a lap megkereste a Samsung Magyarországot is. A vállalat válasza szerint a baleset 2026. január 12-én reggel fél hat körül történt a 32-es főúton, Jászberény és Pusztamonostor között. A cég közlése szerint a balesetet szenvedett busz mögött további munkásokat szállító járművek haladtak, amelyek azonnal megálltak segítséget nyújtani.
A Samsung szerint az érintett dolgozókkal a helyszínen egyeztettek, és mivel senki nem jelezte, hogy orvosi ellátásra szorulna, valamint a mínusz tíz fokos hidegre tekintettel, a munkatársak átszálltak a mögöttük álló buszokra, amelyek elszállították őket a gyárba. A vállalat ugyanakkor elismerte, hogy később voltak olyan dolgozók, akiket kórházba kellett vinni.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A gyárba érkezést követően az érintetteket a területen működő, éjjel-nappali elsősegély ügyeletre irányították, ahol mindenkit megvizsgáltak. Három munkatársat a Jászberényi Szent Erzsébet Kórházba szállítottak további kivizsgálásra, ahonnan a negatív eredmények után hazatérhettek.
A Samsung válaszában hangsúlyozta: a munkatársak biztonsága és jólléte kiemelten fontos számukra, és az elsősegély-ellátás mellett pszichológiai konzultáció is rendelkezésre áll az érintettek számára.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







