Dugóban ülve nem csak az elvesztegetett idő miatt bosszankodhatunk, hanem a feleslegesen elfogyasztott üzemanyag miatt is. Van azonban megoldás, amelyet már a legnagyobb autógyártók is alkalmaznak a gyártásaik során.
A fent említet megoldás nem más mint a már jó néhány éve kidolgozott stop-start rendszer. Az utóbbi időben már letisztult annyira a technológia, hogy a legnagyobb gyártók is tervezik a szériautókba való beépítését.
Maga az automatika úgy működik, hogy az autó megállásakor leállítja a motort, majd mikor a vezető újra a gázra lép és megszünteti a fékezést, akkor a rendszer újra elindítja a motort.
Fejlesztők szerint ezáltal 10 százalékos fogyasztáscsökkenés érhető el. Ezáltal környezetbaráttá és költséghatékonyá tehető a járművek működése.
A Citroen és a BMW már alkalmazza a technológiát, a nagyok közül pedig az OPEL, a Mercedes és a VW is fontolgatja a berendezés beépítését.
További részletek:
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
http://www.autospectator.com/modules/news/article.php?storyid=9700
http://www.automotiveworld.com/ACM/content.asp?contentid=59099
http://www.automenedzser.hu/hirek/20070531_start_stop_kornyezetvedelem/2.aspx







