Az Állami Autópálya Kezelő Zrt. idén mintegy 500 millió forintos beruházást hajtott végre pályaelektronikai rendszereinek fejlesztése érdekében. Ennek eredményeként a kivitelezéssel megbízott cégek többek között új mátrixtáblákat, forgalomszámláló berendezéseket és térfigyelő kamerákat telepítettek a hazai autópályák mentén.
Az Állami Autópálya Kezelő Zrt. a tavasz folyamán mintegy félmilliárd forintot fordított pályaelektronikai rendszereinek korszerűsítésére. Az elsősorban költségvetési forrásokból finanszírozott fejlesztésekhez az Európai Unió regionális programja, a CONNECT projekt is hozzájárult a költségek mintegy 10 százalékát fedezve.
Az Európai Bizottság 2004-ben hívta életre a CONNECT programot, amelynek elsődleges célja a régió, így ezen belül hazánk gyorsforgalmi úthálózatán az elektronikai rendszerek korszerűsítése volt. A két fázisban lezajlott beruházások alapvetően a nemzetközi forgalmat lebonyolító autópálya-szakaszok közlekedésbiztonságának növelését, illetve a torlódások és elszenvedett időveszteség csökkentését célozták. Az Állami Autópálya Kezelő Zrt. szakmai partnerként a program indulásától fogva részt vett a hazai fejlesztéseket előkészítő munkában. A mostani beruházások részben a CONNECT projekt első fázisában elkészült tanulmányokra, részben az ÁAK Zrt. szakemberei által kidolgozott tervekre épültek.
A közbeszerzési eljárás keretében kiválasztott vállalkozók januárban kezdhettek hozzá a feladatok végrehajtásához. A beruházások alapvetően a forgalomszabályozás, a közúti monitoring és az utazási információs szolgáltatások rendszereinek, illetve eszközeinek fejlesztését szolgálták.
A beruházás keretében megvalósult fejlesztési projektek:
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
· Új változtatható jelzésképű táblák (VJT) kihelyezése (3 helyszínen)
· Prizmás VJT-k kihelyezése (új alkalmazás a hazai autópályákon, 2 helyszínen)
· Sebességmérő berendezések telepítése (13 helyszínen)
· Térfigyelő kamerák telepítése (üzemeltetési céllal, 16 helyszínen)
· Új forgalomszámláló detektorok kiépítése (3 helyszínen), valamint a meglévők on-line rendszerbe integrálása
· Webkamerák telepítése (12 helyszínen)
· Az M7-es autópálya üzemi hírközlő rendszerének bővítése és korszerűsítése
Megelőző intézkedéseket javasolt egy magyar város polgármestere: a kemény havazás után jön az árvíz?
Győrfi Mihály polgármester megelőző intézkedéseket rendelt el, noha az illetékes hatóságok szerint a folyók vízszintje egyelőre nem ad okot aggodalomra.
Halálos balesetben volt érintett a Samsung-gyár dolgozói járata, a melósokat továbbvitték a műszakba
A balesetben többen megsérültek, mégis a mentők kiérkezése előtt vitték tovább dolgozni a Samsung-gyár felé az utasokat.








