A tavasszal induló, összesen kilencmilliárd forintos projekt révén először létesül Magyarországon egyetlen egységben kizárólag új személyautókat árusító elegáns autópláza, és vele együtt egy raktáráruházat idéző, olcsó diszkont autós üzletház. A szakmai köröket is megossza a kérdés: a hanyatló piacot fellendíti-e egy csillogó komplexum?
Az M3-as budapesti kivezető szakasza melletti területen, nem messze a Metro áruháztól épülő autókereskedelmi központban harmincegy autómárka sok száz típusának forgalmazását tervezi az Autópláza Zrt. A beruházás befejezését jövő év elejére tervezik. A mellette épülő, raktárüzletként, autódiszkontként működő kereskedelmi egység azonban még az idén, valamikor kora ősszel megnyithatja kapuit, sőt ezzel párhuzamosan egy használt autókat forgalmazó szabadtéri kereskedelmi egység is elkészül - írja a Magyar Hírlap.
Verhás Dániel, az Autópláza Zrt. elnök-vezérigazgatója minden eddiginél nagyobb luxust és különlegesebb értékesítési megoldásokat ígér a két ütemben, összesen harmincezer négyzetméteren megvalósuló autókereskedelmi központban. A beruházás első ütemében a tízezer négyzetméteres fedett autódiszkont és a szintén tízezer négyzetméteres, nyitott használtautó-kereskedés valósul meg. A diszkontáruházban kizárólag raktáron lévő, ám vadonatúj autókat kínálnak a vásárlóknak, a piaci árnál várhatóan tizenöt-húsz százalékkal olcsóbban.
Az autódiszkontot és a használtautó-kereskedést 2,6 milliárd forintból alakítják ki, a fél évvel később elkészülő autópláza hatmilliárdból valósul meg.
A hírrel kapcsolatban Győző Gábor, a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesületének elnöke azt mondta: egyáltalán nem biztos, hogy amerikai külsőségekre, csillogásra-villogásra van szüksége a tartósan recesszióban lévő hazai autókereskedelemnek.
Másodfokú riasztást adott ki a meteorológiai szolgálat, hamarosan durva ónos eső csap le az országra
A nap folyamán az ország nagy részén borult idő várható, csak délnyugaton szakadozhat fel a felhőzet.








