Néhány emberöltővel ezelőtt sokan úgy gondolták, hogy a XXI. században már biztosan repülő autókkal fognak közlekedni az emberek. A gyakorlati fejlesztések azonban más irányba terelődtek és a repülő autók továbbra is csak a fantázia szüleményei maradtak. Egy tengerentúli cég - Terrafugia - úgy gondolta, hogy ideje változtatni ezen és gőzerővel elkezdett dolgozni a maga Transition-re keresztelt repülőautó prototípusán.
A jármű - a közúti forgalomra tekintettel - hagyományos autógumikkal van felszerelve és normál üzemanyaggal működik. A tervek szerint az összsúlyt maximum 600 kilogrammra kell redukálni ahhoz, hogy a jármű képes legyen a repülésre. A gép a tervek szerint 185 kilométer/órás sebességet érhet majd el a levegőben, de a százazföldi közlekedésben az autópályán is képes lesz majd tartani a tempót a normál autókkal.

A gyártó szerint a 100 lóerős motor fogyasztása egy közúti hibrid jármű takarékosságával vetekszik majd. A fogyasztási adatok alapján végzett számítások szerint a jármű légi hatótávolsága körülbelül 740 kilométerre tehető. A jármű egyelőre még csak a szárazföldön bizonyított, de a tervezők szerint az első repülési teszt már nem sokat várat magára.
A gép fejlesztése három évvel ezelőtt kezdődött, a 194 ezer dolláros listaáron kínált járműre 5 ezer dollár ellenében lehet előjegyzést kérni. Annak ellenére vannak jelentkezők, hogy a gyártó még egyetlen repülni képes modellt sem tudott felmutatni. A gyártó bizakodó a tervekkel kapcsolatban, bár becslések szerint a sorozatgyártásra még hosszú éveket kell várni.
Megelőző intézkedéseket javasolt egy magyar város polgármestere: a kemény havazás után jön az árvíz?
Győrfi Mihály polgármester megelőző intézkedéseket rendelt el, noha az illetékes hatóságok szerint a folyók vízszintje egyelőre nem ad okot aggodalomra.
Halálos balesetben volt érintett a Samsung-gyár dolgozói járata, a melósokat továbbvitték a műszakba
A balesetben többen megsérültek, mégis a mentők kiérkezése előtt vitték tovább dolgozni a Samsung-gyár felé az utasokat.








