A tengerentúli autóipari festékbeszállítók éves statisztikáinak összesítését követően kiderült, hogy idén mely színek uralkodtak az autópiacon. A csata a fehér, a fekete és az ezüst rendkívül szoros küzdelmét hozta, melyből végül a fehér került ki győztesen.
Az összesítés során az alapszínekkel egy kalap alá vették azok különböző árnyalatait is, így a fehér győzelméhez nagyban hozzájárult a luxus-kategóriában kedvelt gyöngy-ház fehér, de az ezüst is számos árnyalatban kapható. A fehér szín 20 %-os végeredményt ért el, mögötte holtversenyben 17-17 %-ot ért el a két nagy vetélytárs.
Egy alig két hónappal ezelőtt végzett másik felmérés során az ezüst 20 %-ot, a fehér 18 %-ot, míg a fekete 17 %-ot ért el. A szakértők szerint a piac tényleges állapotáról a két felmérés átlaga adhat valós képet. A fekete, a fehér és az ezüst egyaránt magas és közel azonos mértékű népszerűségnek örvend.
A három legnépszerűbb szín után következnek csak a valóban színes autók, a vevők számára igazán széles palettát kínálnak. A legnépszerűbbek a kék, a piros, a zöld és a barna, bár a vásárlók igyekeznek úgy színt választani, hogy az inkább vonzó legyen, mintsem kihívó. A piacon egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek az eltérő tónusú új árnyalatok.
A felmérések szerint a világ más tájain is a fent nevezett három szín viszi a pálmát. Ázsiában különösen kedvelik az ezüstszínű autókat, Kínában minden harmadik, Dél-Koreában minden második vásárló ezüstre fújt új autót választ. Indiában két szín uralja a piac több mint felét, az új kocsik 28 %-a fehér, 27 %-a ezüstszínű.
-
Legendák a polcokon: vasárnapig akár közel féláron kaphatók a Lidl vásárlók legkedveltebb termékei
A friss vajas croissant és a Milbona kávés tejitalt november 16. vasárnapig jelentős kedvezménnyel lehet megvásárolni.
-
Nyakunkon a Black Friday, egyszer használatos bankkártyával lehet a legbiztonságosabb az online fizetés
A Gránit Bank ügyfélkörének digitális affinitását jelzi, hogy körükben az egyszer használatos kártya (EHK) használata még magasabb, az ügyfelek harmada él ezzel a lehetőséggel.
-
Három bankot is felvásárolt, most már a tőzsdére lépne a magyar közösségi bank
A Pénzcentrum Fáy Zsoltot, a MagNetbank elnökét az elmúlt évek akvizícióiról, a növekedési tervekről, közösségi bankolásról, de a permakultúrális gazdálkodásról is kérdezte.
-
4000 műtétre készülnek: nagy dobás ez a magyar magánkórháztól
A Dr. Rose Magánkórház a meglévő fekvőbetegosztályt 1500 négyzetméterrel, 2 műtővel és 22 betegszobával növelte.
-
Mától újra rendelhető a Lidl és a Tisza cipő egyedi sneakere - Sietni kell, csak 1 hétig elérhető
Az előrendelés most is kizárólag a Lidl Plus alkalmazás Click&Pick funkcióján keresztül lesz elérhető.








