Nem kell költeni a járművek üzemeltetésére, karbantartására, valamint a sztrájkoló dolgozók bérére, így gyakorlatilag megtakarítást hoz a sztrájk a BKV-nak -írja a Napi Gazdaság.
A BKV-nak komoly megterhelést jelent a sztrájk alatti alvállalkozói többletmunka, a MÁV-val és a Volánnal kötött bérletmegállapodás pluszköltsége és az elmaradó jegybevétel. Ugyanakkor a Napi Gazdaság információi szerint végső soron megtakarítást hoz, hogy nem kell költeni a járművek üzemeltetésére, karbantartására, valamint a sztrájkoló dolgozók bérére.
A mostani sztrájk elkerülhető lett volna, ha a BKV korábbi vezetői nem züllesztik le a társaságot műszaki és erkölcsi értelemben - mondta a Napinak a Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület szóvivője. Vitézy Dávid szerint máskor sikerült jelentős bérvitákat lezárni a vállalatnál sztrájk nélkül. A VEKE szerint a parkolásból befolyó összegeket kellene visszaforgatni a közösségi közlekedés fejlesztésébe.
A BKV jobban megszervezte a közlekedést a mostani sztrájk alatt, mint a két évvel ezelőtti során - ismerik el ugyanakkor a VEKE-nél -, a társaság most sokkal több alvállalkozót állított munkába. Az utasközönség számára a legkritikusabb pontot a villamosok hiánya jelentette.
Megelőző intézkedéseket javasolt egy magyar város polgármestere: a kemény havazás után jön az árvíz?
Győrfi Mihály polgármester megelőző intézkedéseket rendelt el, noha az illetékes hatóságok szerint a folyók vízszintje egyelőre nem ad okot aggodalomra.
Halálos balesetben volt érintett a Samsung-gyár dolgozói járata, a melósokat továbbvitték a műszakba
A balesetben többen megsérültek, mégis a mentők kiérkezése előtt vitték tovább dolgozni a Samsung-gyár felé az utasokat.








