Tűz keletkezett egy fővárosi vendéglátóhelyen, a Rákóczi úti épületet mintegy 500 ember hagyta el - tudatta a katasztrófavédelem a honlapján csütörtökön.
A Keksz, a fővárosban régóta népszerű étterem, új helyen nyitott újra Budán, a Margit híd budai hídfőjénél. A régi és új vendégek ismét élvezhetik az ikonikus fogásokat és a hétköznapi ebédmenüt is.
Mint arról korábban beszámoltunk, sejtelmes posztban jelentette be a Keksz, hogy újranyitnak Budán. A népszerű fővárosi étterem akkor nem közölt részleteket, de most már azt is tudni, hogy a Margit híd budai hídfőjénél nyitott a hely, ahol újra várják régi és új vendégeiket.
A közkedvelt étterem 2012. január 12-én nyitott azzal a céllal, hogy megfizethető és otthonos találkozóhelyet teremtsen a városban. Végül 2024 őszén zártak be a Madách téren, de már akkor is azt írták, hogy nem végleg búcsúznak.
És most eljött a pillanat, újra megkóstoljatjuk az olyan ikonikus fogásokat, mint a Cézár saláta vagy a bundás kenyér, ráadásul hétfőtől péntekig ebédmenüvel is készülnek.
-
Hajlítható mobil 200 ezerért, erős gaming készülékek – Így tör előre a nubiát is gyártó ZTE a magyar mobilpiacon
A megfizethető innováció a kulcs a ZTE szerint.
-
Tartósan alacsony árakkal és akciókkal erősít a Lidl
A Lidl termékek vásárlásával nemcsak a magyar fogyasztók járnak jól, hanem a hazai gazdák is.
-
A Lidl nem viccel: a törvényi előírásoknál háromszor szigorúbb követelményeknek kell megfelelniük a friss zöldségeknek és gyümölcsöknek
A gyümölcsön található szermaradványok szintje nem haladhatja meg a hivatalos határérték egyharmadát.
-
Térítésmentes segítség a generációváltásban (x)
-minden magyar KKV számára elérhető a Gazdaságfejlesztési Ügynökség szolgáltatása-
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







