-6 °C Budapest

Hóhelyzet: már csak hét járhatatlan útszakasz maradt

Pénzcentrum
2010. február 15. 13:32

A Dunántúlon a hétvégi hófúvások miatt több mint száz útszakasz vált nehezen járhatóvá vagy járhatatlanná. A Magyar Közút hómarói és hóekéi, illetve dolgozói megállás nélkül, éjjel-nappal dolgoztak a hóakadályok megszüntetésén. A folyamatos munkavégzésnek köszönhetően mára gyakorlatilag a legtöbb utat sikerült felszabadítania a társaságnak, így tegnap óta már nincs elzárt település az országban. Ugyanakkor a térségben közlekedők továbbra is télies útviszonyokkal találkozhatnak. A közútkezelő ezért arra kéri az autósokat, hogy indulás előtt mindenképpen tájékozódjanak az utak állapotáról, és csak téli közlekedésre alkalmas gépkocsikkal induljanak el.

A rendkívüli helyzet abból adódott, hogy az utóbbi hetek intenzív havazásait követően a hideg időjárásnak köszönhetően nem olvadt el az út menti hó. A nagy erejű szél az út melletti területekről a havat folyamatosan az úttestre hordta. A társaság a 77 üzemmérnökség dolgozóinak, illetve a cég teljes gépparkjának bevetésével és minden szerződéses alvállalkozójának mozgósításával napi 24 órában folyamatosan dolgozott a hófúvások által emelt akadályok megszüntetésén, több helyen a munkagépeket is átcsoportosította a minél gyorsabb és eredményesebb munkavégzésért. Ugyanakkor még így is rendkívül idő- és energiaigényes volt a hóakadályok megszüntetése, mivel a 60-80 kilométeres széllökések folyamatosan visszahordták a havat a burkolatra.

"A hóeltakarítást, illetve a hóakadályok megszüntetését továbbra is folyamatosan, több száz munkagéppel végzi a Magyar Közút Nonprofit Zrt. A cég előtt áll még a helyenként akár 2-4 méteres hófalak lebontása, a járható útpálya kiszélesítése, hiszen a szél és az olvadás hatására ezek az úttestre borulhatnak, így újabb nehézséget okozhatnak a közlekedőknek. Ezért a társaság a síkosságmentesítés és hóeltakarítás mellett rakodógépekkel dolgozik a veszélyes hófalak lebontásán. Saját eszközeinken kívül külső vállalkozóktól is igénybe veszünk munkagépeket azért, hogy a rendkívüli helyzetet mielőbb megoldjuk" - mondta el Molnár István, a közútkezelő üzemeltetési igazgatója.

A következő napokban a meteorológusok nagyfokú enyhülést jósolnak, ami kedvez a nehezen járható vagy járhatatlan utak felszabadításának. A Dunántúlon folyamatosan javulnak a közlekedés feltételei, a korábbi több mint 100 járhatatlan útból jelenleg már csak 7 útszakaszon van hosszabb-rövidebb lezárás az ország nyugati és középső részén, így Pápóc-Kemenesszentpéter, Hidegkút-Tótvázsony, Mosonmagyaróvár-Várbalog, Egyházasfalu-Szakony, Tata-Kömlőd, Bezenye és az 1-es számú főút között, valamint Csesznek térségében. A Magyar Közút Nonprofit Zrt. várhatóan ezeket az útszakaszokat még a mai napon felszabadítja.

Ugyanakkor a társaság továbbra is azt ajánlja, hogy a Dunántúlon, elsősorban a mellékutakon csak az induljon útnak, akinek van téli vezetési rutinja, és járműve alkalmas a téli viszonyok közötti közlekedésre. A téli gumi használata elengedhetetlen. A teherjárművekkel is csak megfelelő állapotban lévő gumikkal szabad útnak indulni, illetve szállítmányt indítani.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A közlekedők friss információkat kaphatnak a Magyar Közút Útinform szolgálatától a 06-1-336-2400-as telefonszámon, valamint a regionális ügyeletek elérhetőségein is, amit a www.kozut.hu internetes oldalon találnak meg.

NEKED AJÁNLJUK
NAPTÁR
Tovább
2026. január 18. vasárnap
Piroska
3. hét
Január 18.
Micimackó napja
EZT OLVASTAD MÁR?