A PCP konzorcium nyerte el az óbudai promenád építésére kiírt, hirdetménnyel indult tárgyalásos közbeszerzést nettó 619 millió forintos ajánlatával - az eredményt a hétfői Közbeszerzési Értesítő hozta nyilvánosságra.
Az ajánlatkérő Óbuda-Békásmegyer Önkormányzata a költségeket bruttó 761 millió forintra becsülte. A projekt a Közép-magyarországi Operatív Program keretében európai uniós támogatásban részesül, a támogatási szerződésben a támogatás 719 millió forintot tesz ki.
A promenádot a Bécsi út - Kolosy tér - Nagyszombat utca - Lajos utca térségében építik ki. A kivitelezőnek 10 ezer négyzetméteren térburkolatot, 1 500 négyzetméteren zöldfelületet kell kialakítania egyebek mellett.
Korábbi közlés szerint a fejlesztési terület belső útjait díszburkolattal látják el, lakó-pihenő övezetet jelölnek ki, kiszélesítik a Bécsi úti járdát, a közúti forgalmat pedig a villamosvágányokra terelik. A fejlesztés során felújítanák a Kolosy téri piacot, amelynek emeletén kulturális és információs központot alakítanak ki.
A nyertes konzorcium vezetője a gödöllői székhelyű Penta Általános Építőipari Kft., a tagjai pedig a szentendrei Construm Beruházó és Kivitelező Kft., valamint a budapesti Pannon Park Forest Kft.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,89% a THM, míg a MagNet Banknál 7,03%; a Raiffeisen Banknál 7,22%, az UniCredit banknál pedig 7,29%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Másodfokú riasztást adott ki a meteorológiai szolgálat, hamarosan durva ónos eső csap le az országra
A nap folyamán az ország nagy részén borult idő várható, csak délnyugaton szakadozhat fel a felhőzet.








