-10 °C Budapest

Igazi luxus: ennyibe kerül egy autó havonta

Pénzcentrum
2012. november 8. 14:29

Átlagosan havi 33 ezer forint körüli összegbe kerül ma Magyarországon egy személygépjármű fenntartása, ugyanakkor komoly különbségek figyelhetőek meg a budapesti illetve a vidéki autósok kiadása között - derül ki egy nemrég elkészült kutatásából. A felmérés során ötből négy autós mondta azt, hogy érte már sérülés a gépjárművét, ennek ellenére csak a megkérdezettek 26,4 százalékaa rendelkezik casco biztosítással.

Az Generali október végén elkészült, 1 200 fős reprezentatív kutatásából kiderült, átlagosan havi 32 921 forintba kerül egy gépjármű fenntartása. Minden felmerülő kiadás, a benzinköltségtől kezdve a biztosításokon át az esetleges javításokig szerepel már ebben az összegben. A felsőfokú végzettségűeknél, illetve a budapesti lakosoknál ugyanakkor már havi 40 000 forint feletti átlagos összegek szerepelnek. További érdekesség, hogy a megkérdezettek 13 százaléka mondta azt, hogy nem ő fedezi a gépjármű fenntartásának költségeit.

Arra a kérdésre, hogy rendelkezik-e az autós casco biztosítással, mindössze a megkérdezettek 26,4 százaléka válaszolt igennel, a budapestieknél, illetve a felsőfokú végzettségűeknél is csupán 35 százalék körüli adatokat láthatunk. Lényegében tehát kijelenthető, hogy a hazai autósok döntő többsége nem rendelkezik ezzel a típusú gépjármű-biztosítással.

"Amikor közel évi félmillió forintba kerül átlagosan egy gépjármű fenntartása, egyre fontosabb, hogy megfelelő, az adott személy élethelyzetéhez illeszkedő biztosítással is rendelkezzünk a kötelezőn felül. Ezen biztosítások költsége pedig összehasonlítva az autóval kapcsolatos egyéb kiadásokkal, már elenyésző" - mondja Simon Zsolt, a Generali gépjármű-biztosítási üzletágának igazgatója.

A kutatás során arra is keresték a választ, hogy milyen típusú sérülések érik a leggyakrabban a gépjárműveket, akár parkolás, akár a közlekedés során. Minden második válaszadónak már megkarcolták az autóját, négyből egy autós már ütközött másik járművel, de 10 százalék felett volt azoknak az aránya is, akiknek már feltörték a gépkocsiját. A megkérdezettek 6,4 százaléka mondta azt, hogy okoztak már sérülést gépjárművében az extrém időjárási jelenségek.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A budapesti adatok ezen a téren is kiugróak voltak, hiszen a fővárosi autósok 20 százalékának törték már fel az autóját, ráadásul 10-ből 4-en már ütköztek másik járművel. A kutatás egyik legmeglepőbb adata az volt, hogy országosan csupán a megkérdezettek 20 százaléka mondta azt, hogy soha semmilyen sérülés nem érte még a járművét, ez az adat pedig mindössze 10 százalék volt a budapesti autósok esetében.

 

NAPTÁR
Tovább
2026. január 18. vasárnap
Piroska
3. hét
Január 18.
Micimackó napja
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. január 17. 19:19
Agrárszektor  |  2026. január 17. 19:42