Akár meg is felezi a kötelező árát az Aegon

Pénzcentrum
2012. november 5. 16:30

A kötelező gépjármű felelősségbiztosítás (kgfb) mostani kampányában sem vállalja a kockázattal nem arányos díjakat az Aegon, helyette a keresztértékesítéssel jut új ügyfelekhez - mondta Szombat Tamás, a biztosító vezérigazgató helyettese hétfőn sajtótájékoztatón Budapesten.

A jövő évi kgfb átlagdíj az Aegonnál is 11 ezer forint, akár az internetes alkuszoknál. Az idei díjakhoz képest a fővárosi és az agglomerációban lakó magánszemélyek juthatnak a mostani kampányban olcsóbb kgfb-hez. A céges flottáknál is csökkentették a díjakat, mivel a magas díjak miatt 50 ezer autó tűnt el erről a piacról. Ennyi kocsinál tértek át az egyedi tarifára, mivel így olcsóbb lett a kötelező biztosításuk.

A kgfb piac idén állt át a kiegészítő biztosításokra, szinte minden biztosító kínál ilyeneket a kötelező biztosítás mellé - mondta a vezérigazgató helyettes. Az Aegon például megfelezi a kgfb díját, ha az ügyfél kötött, vagy most köt lakásbiztosítást nála. Így a 8 ezer forintos minimális díj is a felére csökkenhet.

Új kiegészítő biztosítása még az Aegonnak a kocsiban szállított gyermekfelszerelésben, valamint a járművön kívül szállított szabadidős eszközökben keletkezett kár kockázatának az átvállalása.

PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2026. március 16. 19:13
A budapesti Városházán adták át hétfőn a Csengery Antal-díjat. Ismert tévés műsorvezető és bezárt sz...
Bankmonitor  |  2026. március 16. 11:52
A hitelfelvétel mindig nagy döntés a család életében. Szükséges forrást szerezned például egy lakásv...
Holdblog  |  2026. március 16. 09:30
Óriási ralin van túl az arany, és a legtöbb elemző szerint ugyan fundamentálisan megalapozott a tová...
Kasza Elliott-tal  |  2026. március 16. 06:00
Havonta ránézek egyszer azokra a papírokra, amikből előbb vagy utóbb venni szeretnék. Általában a he...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. március 16. hétfő
Henrietta
12. hét
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. március 16. 20:29