A Corvinus Nemzetközi Befektetési Zrt. vagyonkezelésébe kerül első körben a hévízi és a debreceni reptér, később a HungaroControl is.
Több mint egymilliárd forintos beruházásból, várhatóan az év végére elkészül a Heves megyei Demjén melletti Cascade Hotel 6500 négyzetméteres barlangfürdő-komplexumának első üteme. A demjéni termálvölgyben zajló fejlesztéstől a megye idegenforgalmának további erősödését várják - hangzott el a pénteki projektbejáráson.
A termálvölgyben fél éve működő négycsillagos hotel 900 millió forintos beruházásból épült meg, a hozzá kapcsolódó barlangfürdő-komplexum pedig több mint egymilliárd forintból készül el. Az előbbi 267 millió, az utóbbi pedig 500 millió forint támogatást nyert el az Új Széchenyi Terv keretében.
A tulajdonosok várakozása szerint a beruházás eredményeként a termálvölgy látogatóinak száma 2017-re eléri a 320 ezret.
A leendő barlangfürdő-komplexum 6500 négyzetméteréből 1800 négyzetméter a vízfelület. Lesz benne sodrópatak, élményfürdő, szauna, török fürdő és csúszdatorony hat féle csúszdával, köztük egy "kamikázéval", amelyen 70 kilométer per órás sebességgel lehet majd lecsúszni.
Megelőző intézkedéseket javasolt egy magyar város polgármestere: a kemény havazás után jön az árvíz?
Győrfi Mihály polgármester megelőző intézkedéseket rendelt el, noha az illetékes hatóságok szerint a folyók vízszintje egyelőre nem ad okot aggodalomra.
Halálos balesetben volt érintett a Samsung-gyár dolgozói járata, a melósokat továbbvitték a műszakba
A balesetben többen megsérültek, mégis a mentők kiérkezése előtt vitték tovább dolgozni a Samsung-gyár felé az utasokat.








