Egy brit férfi a vonatjáratai késéséből származó kártérítésekből finanszírozott luxusnyaralást édesanyjának Tenerifén.
Ősszel jelentős útfelújítások kezdődnek a fővárosban, a kiszemelt 13 útszakasz többsége a harmadik kerületet érinti, de várható felújítás az első, a második és a 23. kerületben is - tájékoztatta a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) Zrt. a Napi Gazdaságot.
A napilap pénteki számában megjelent cikk szerint az érintett harmadik kerületi utak között szerepel például a Bojtár utca egy szakaszának, a Bécsi út és a Huszti út közötti részének rekonstrukciója, de például az első kerületi Palota út egy része is megújul (a Dísz tér és a Dózsa György tér között), ahogyan a második kerületben a Cimbalom utca is a Pusztaszeri út és a Vérhalom tér között, illetve a Szerb Antal utca a Hűvösvölgyi út és a Széher út között - közölte BKK.
A tervek elkészültek, véglegesítésük után egy hónapon belül állnak rendelkezésre a kivitelezésre alkalmas tervek, ezt követően indulhat meg a közbeszerzési eljárás.
A BKK már előre is tervez, e szerint jövő tavasszal újabb felújítások kezdődnek, ezek jó része szintén a harmadik kerületet érinti, a tervek készítése folyamatban van, a kivitelezésre vonatkozó közbeszerzési eljárás még idén megkezdődhet - ismerteti a Napi Gazdaság.
Megelőző intézkedéseket javasolt egy magyar város polgármestere: a kemény havazás után jön az árvíz?
Győrfi Mihály polgármester megelőző intézkedéseket rendelt el, noha az illetékes hatóságok szerint a folyók vízszintje egyelőre nem ad okot aggodalomra.
Halálos balesetben volt érintett a Samsung-gyár dolgozói járata, a melósokat továbbvitték a műszakba
A balesetben többen megsérültek, mégis a mentők kiérkezése előtt vitték tovább dolgozni a Samsung-gyár felé az utasokat.







