A túl sok kiránduló miatt két ösvényt lezárt a FÖRI, hogy megvédje a védett növényeket és a bunker környékét.
Augusztus 4-től már csak napijegyet lehet váltani a 11-én kezdődő Szigetre, ugyanis a fesztivál történetében először - a kezdet előtt egy héttel - elfogytak a bérletek.
Gerendai Károly főszervező szerint már korábban látszott, hogy lényegesen nagyobb az érdeklődés, szerinte “ez a jobb programoknak köszönhető, illetve annak, hogy mostanra értek be az elmúlt évek fejlesztései" - nyilatkozta korábban a főszervező. Az elmúlt évek visszaesése után idén nőtt a magyar közönség érdeklődése és több európai országból is sokkal többen jönnek, mint az előző években. Ez utóbbi okát a főszervező abban is látja, hogy Budapest egyre trendibb a külföldi látogatók körében.
“A Sziget véges befogadóképessége okán 45 000 főben limitáltuk az eladható bérletek számát, de a napijegyek száma is véges, azt naponta 25 ezerben határoztuk meg, hisz a bent lévő tiszteletjegyesekkel, közreműködőkkel és dolgozókkal együtt összesen 85 ezer napi látogatót képes kényelmesen ellátni a fesztivál infrastruktúrája" - avat be a számokba a főszervező, aki szerint idén elképzelhető, hogy a végén az összlátogatószám meghaladja a 400 ezret.
Mostantól tehát csak napijegyet lehet kapni a Szigetre, de 1000 bérlet majd a kapuban vár azokra, akik nem juthattak elővételben jegyhez, vagy megszokásból az érkezéskor szoktak bérletet venni.
Megelőző intézkedéseket javasolt egy magyar város polgármestere: a kemény havazás után jön az árvíz?
Győrfi Mihály polgármester megelőző intézkedéseket rendelt el, noha az illetékes hatóságok szerint a folyók vízszintje egyelőre nem ad okot aggodalomra.
Halálos balesetben volt érintett a Samsung-gyár dolgozói járata, a melósokat továbbvitték a műszakba
A balesetben többen megsérültek, mégis a mentők kiérkezése előtt vitték tovább dolgozni a Samsung-gyár felé az utasokat.








