A túl sok kiránduló miatt két ösvényt lezárt a FÖRI, hogy megvédje a védett növényeket és a bunker környékét.
Ütemterv szerint halad a Komárom-Révkomárom között építendő új Duna-híd előkészítése. Az engedélyezési tervek elkészültek, jelenleg az építési engedélyezési eljárás van folyamatban. A forrás rendelkezésre állása és eredményes közbeszerzést követően az új híd építése 2016-ban megkezdődhet - tudatta honlapján a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF).
A cég tájékoztatása szerint az egypilonos, ferdekábeles híd szerkezeti hossza 600 m, legnagyobb nyílása 252 m, teljes szélessége 20,4 m.

Az új közúti, gyalogos és kerékpáros forgalmat is biztosító Duna-híd a két várostól nyugatra, mintegy 200 méterre a mai vasúti hídtól épülhet meg. A híd teherbírása lehetővé teszi a nehézgépjármű-forgalom átvezetését, jelentősen hozzájárulhat a térség további fejlődéséhez. Tehermentesíti a belvárosok átmenő forgalmát és a Komáromot Révkomárommal összekötő Erzsébet-hidat.

A híd megépítése európai uniós forrásból, hazai társfinanszírozás mellett valósulhat meg.

A híd látványterveit a NIF Facebook-oldaláról szereztük.
Megelőző intézkedéseket javasolt egy magyar város polgármestere: a kemény havazás után jön az árvíz?
Győrfi Mihály polgármester megelőző intézkedéseket rendelt el, noha az illetékes hatóságok szerint a folyók vízszintje egyelőre nem ad okot aggodalomra.
Halálos balesetben volt érintett a Samsung-gyár dolgozói járata, a melósokat továbbvitték a műszakba
A balesetben többen megsérültek, mégis a mentők kiérkezése előtt vitték tovább dolgozni a Samsung-gyár felé az utasokat.








