A túl sok kiránduló miatt két ösvényt lezárt a FÖRI, hogy megvédje a védett növényeket és a bunker környékét.
6-11 fok is lehet szerdán, és enyhül a szél is.
Szerda reggel többfelé megnövekszik a felhőzet, naposabb időre inkább az Alföldön élők ébredhetnek. Mérséklődik a légmozgás, de északkeleten lehetnek élénk délnyugati széllökések. A legalacsonyabb hőmérséklet -4 és +2°C között alakul.
Napközben egyre több felhő érkezik fölénk, melyekből a déli, kora délutáni órákban az északi határ mentén, estétől délen, délnyugaton alakulhat kisebb eső, egy-egy zápor. Északkeleten, keleten a nyugati-délnyugati, a Dunántúlon az északi-északnyugati szelet kísérhetik élénk, helyenként erős lökések. Délutánra 6 és 11 fok közé melegszik a levegő.
A hétfői front mögött lehűlés veszi kezdetét, csütörtökön és pénteken a déli és keleti tájakon havas eső, havazás előjelei mutatkoznak, addig legfeljebb a hegyekben lehet egy-egy hózápor. A hazai sípályákon 5-20 cm-es a hó.
Megelőző intézkedéseket javasolt egy magyar város polgármestere: a kemény havazás után jön az árvíz?
Győrfi Mihály polgármester megelőző intézkedéseket rendelt el, noha az illetékes hatóságok szerint a folyók vízszintje egyelőre nem ad okot aggodalomra.
Halálos balesetben volt érintett a Samsung-gyár dolgozói járata, a melósokat továbbvitték a műszakba
A balesetben többen megsérültek, mégis a mentők kiérkezése előtt vitték tovább dolgozni a Samsung-gyár felé az utasokat.








